English

Egy nap a városban

A legjobb kenyér nyomában Budapesten: Pékesség

szucsadam 2015 január 09.

Egészen új pékség (karácsony előtt nem sokkal nyitottak), és egyúttal egészen kellemes meglepetés a Pékesség műhely Óbudán, a Pastrami mellett.

p1250816.JPG

Itt a tulajdonos nem pék. András többek között menő órákat árult, aztán egyik barátja, Lóránth Zoltán új-zélandi péksége, a The Baker's Coffee Shop megihlette. Látta, hogy ott hogyan működik, olvasott nálunk az épp most kibiontakozó budapesti pékség-forradalomról, aztán találkozott Józsival a Pékműhelytől, és segítő tanácsokat is kapott tőle a budapesti nyitásra.

Innentől még lehetne csőd az egész, hiszen a szándék még kevés, kell a jó kenyér is. Andrásnak baromi nagy mázlija volt, hiszen úgy vette fel péknek Szőke Pétert, hogy nem is kóstolta a kenyereit. Megbízott benne. És Péter épp méltó volt erre a bizalomra.

p1250819.JPG

p1250828.JPG

Egyébként Bélapátfalváról költözött fel Budapestre, hogy kenyeret készítsen. “Először ott készítettek 72 órás kovászt” - mondja büszkén, vagyis a szülővárosának is erős a kötődése a kenyérhez. Jó mesterektől tanult, az iskola után, a műhelyben, 15 évesen.

Itt látható a hármas, balra András, a tulajdonos, jobbra Péter, a Pékesség pékje, középen pedig a tanácsadójuk, Józsi:

10477881_867556913278410_3058626690125900256_n.jpg

kép forrása: Pékesség Facebook-oldala

Az üzlet nem nagy, egy kis kávézópult, egy nagy kiszolgálóasztal és a négy kemencés műhely fért be. Nem nagyüzem tehát, mégis rengeteg féle terméket készítenek, csak kenyérből van az egyszerű fehéren kívül diós-aszaltszilvás (ugyanez gyömbérrel, vagy fügével), pepperonis-piros paprikás, köménymagos, sok magvas teljes kiőrlésű, tönkölybúzás hagymával, rozscipó (ottjártamkor köménymaggal fűszerezve, ami szépen elnyomja a rozskenyér természetéből adódó savanykás ízét), aszalt paradicsomos-rozmaringos, kolbászos (ehhez az alapanyagot Buza Sándortól veszik), olívás. És persze croissant, linzer, búrkifli, bukta, stanglik, csigák ésatöbbi.

Meg persze a kolbászos karika, amit imádnak a vevők. Épp nem volt ottjártamkor, de Buza kolbászait ismerve elég jó lehet.

A tesztnél, a már megszokott módon, az alap fehérkenyeret próbáljuk és pontozzuk, majd értékelünk egy másik veknit, valamint a pékség egyéb termékeit.

Házi fehérkenyér, 500 g, 250 Ft

p1250837.JPG

A képen a legfelső. Kissé füstölt illatú, visszafogott ízű, és nagyon-nagyon puha. Annyira, hogy simán elmegy kispárnának sátorozásnál. A héja frissen sem ropog, nagyon lágy és légies az egész kenyér. Más stílus, mint amit a budapesti legjobbaknál megszoktunk.

Ezt a puhaságot később jól megtartja. Három naposan is csak kicsit lesz ellenállóbb, de azért ekkor már kissé morzsál, kezd szétesni a szerkezet. Sajnos bundás kenyérnek sem ideális, a sütés után is túl puha, viszont tömött szerkezetű marad a kenyér. Az ára viszont elég jó, a legjobbak között a legolcsóbb, a Pékműhellyel közösen.

Szóval nem egy műalkotás, csak egy elég jó cucc. Fontos, a későbbiekre nézve is: ne értsétek félre a fenti kritikákat, mert a kenyereket a legjobbakhoz hasonlítom, nem az ócska tömegtermékekhez. Tehát például a "visszafogott íz" is a toplistához képest visszafogott, a multiknál lévő ""“házi”""-hoz képest ízbomba.

Pepperonis kenyér, 500 g 480 Ft

p1250826.JPG

Az alap fehérkenyeret érdemes kicsit felturbózni, és ezt tudják is itt. A kedvencem a pepperonis kenyerük, tele apróra vágott, a tésztába belesütött savanyú paprikadarabokkal. Addiktív.

Kolbászos kenyér, 500 g, 520 Ft

p1250846.JPG

Egyre feljebb törünk, itt már átlépjük az ezer forintos kilóárat. Egyik olvasónk ajánlotta a kolbászos kenyeret, ami a kolbász minősége miatt tényleg jó, csak értelme nincs szerintem. Mit eszel a kolbászos kenyérhez? Megkened zsírral, vagy paprikás krumplihoz harapod? Mondjuk sunyi csaláshoz is remekül használható, ha egy vega vacsorára vagyunk hivatalosak, és egy ilyennel a hónunk alatt állítunk be.

A pogácsák is nagyon jók itt, nekem a kedvencem mangalicazsíros ízű burgonyás lett, megszórva pirított magvakkal. Remek a linzer tésztája is, szóval érdemes itt letarolni egyszer a kis fonott kosarakat.

p1250822.JPG

p1250836.JPG

p1250835.JPG

szerkezet: 4/5

íz: 3/5
tartósság: 4/5

kenyérhéj: 2/5

bundáskenyér-teszt: 2/5

ár: 4/5

Összesen: 19/30

További kenyértesztjeink itt olvashatóak.

Pékesség
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 93-99.
Nyitva: hétfőtől péntekig 07:00 - 19:00, szombaton 07:00 - 13:00

Disclaimer: a helyre olvasói ajánlás alapján mentünk (Bálintnak köszi), hétköznapi vásárlóként. A kenyerekért fizettünk. Megismertek (van ilyen).

süti beállítások módosítása