English

Egy nap a városban

A legjobb kenyér nyomában Budapesten: Pékműhely

szucsadam 2014 november 21.

Aki követi a blogot, annak nem újdonság, hogy a kedvenc pékségem következik a nagy kenyérteszt-sorozatban. Józsi kakaós csigájáról már akkor írtam egy rajongó posztot, amikor ő még egy eldugott műhelyben dolgozott, és kisboltoknak szállított ki ezt-azt (én is ott futottam bele). Aztán megnyílt a Pékműhely Budán, és Józsiról kiderült, hogy nemcsak kenyeret tud sütni, de a vevőkkel is jól bánik. Nem álságos, nem negédes, hanem őszintén és nyersen kedves, ahogy a szívéből jön.

P1140565 copy_1_2.jpg

P1240651.JPG

Józsi közben jó cimborám lett, szóval elvileg nehéz elfogulatlan véleményt írni, de azt hiszem, menni fog. Ebben van már gyakorlatom.

Bevallom, hogy noha a kakaós csigája még mindig nagyon jó, a szívemben közben átvette az első helyet a Butter Brothersé. Viszont a kenyerek, a rongyoskifli és a többi péksüti még mindig a verhetetlen kategória. Na jó, a Pipacs pékség biokenyerei ugyanebben a súlycsoportban vannak (és nem kizárt, hogy a kenyérteszt későbbi állomásain még találok kincseket).

Ezen a szinten már nincs egyik rosszabb másik jobb. Mások vannak, meg felfogások, meg apró eltérések a készítésben. És hiába borzasztó egyszerű a kenyér képlete (liszt, víz, só), a liszttel és ezekkel az apró eltérésekkel nagy különbségeket lehet elérni. Rizst főzni is egyszerű, papíron. Aztán amikor tanulod a szusirizs készítésének technikáját, a “minden rizsszemmel egyenként foglalkozz” elvet, akkor rájössz, hogy tökéletesíteni mindent lehet és kell.

Félbarna kenyér, 500 gr, 250 Ft

P1240655.JPG

P1240656.JPG

Józsinál ez a fehér kenyér. “A BL 112 a kenyérhez használatos liszt, ez meg abból van. Amit te fehérkenyérnek veszel, az nem kenyérsütésre való lisztből készült” - mondja. Oké, akkor kérek egy félbarnát.

Egyébként akár a Pipacsnál írtak nagy részét átmásolhatnám ide. Nagyon kellemesen ropogó héj, tömör, hideg, rugalmas bél, intenzív íz. Tényleg, olyan a kenyér íze, hogy picit sajnálsz bármit rárakni. Nem azért, mert elrontja, hanem mert elnyomja, és onnantól nem ugyanaz az élmény. És sokáig megtartja ezt a minőségét, a héj ropogása másnap már nyilván nem olyan intenzív, de a bél, az íz és az állag megmarad egy nagyon élvezhető szinten.

Mivel kisebbek benne a lyukak, megszokottabban reagál a tojásra a bundáskenyér-tesztben, de ezzel is csak úgy voltam, mint a szalámikkal. Nem lett jobb, miután hozzányúltam.

Tönköly, sokmagvas kenyér, 500 gr, 400 Ft

P1240346_1.JPG

P1240348_1.JPG

Kifogytam a jelzőkből. A kenyér kétségbeejtően finom, a magvak, a napraforgó, a lenmag, a mák és a tönkölyliszt intenzív, kissé pörköltes íze együtt azt eredményezi, hogy benyomsz egy negyed kilót csak úgy, reggeli előtt.

Egy-két nap múlva a kenyeret ugyanúgy veszed elő, csak mintha az ízek még jobban felerősödtek volna.

De Józsi mindig kísérletezik, ma savanyú káposztás kenyeret készített, holnap meg francia hagymalevest főz, hogy azt használja fel a kenyerekhez. És mindig ostorozza magát: “kóstold meg, de nekem még nem ízlik, valamit még ki kell találnom” - mondja a kenyereire, süteményeire, én meg csak kóstolom, és nem bírom abbahagyni. Maximalista.

P1240652.JPG

És akkor az alap fehér, illetve félbarna kenyér értékelése:

szerkezet: *5/5

íz: *5/5
tartósság: 5/5

kenyérhéj: 5/5

bundáskenyér-teszt: 4/5

ár: 4/5

Összesen: 28/30

További kenyértesztjeink itt olvashatóak.

süti beállítások módosítása