English

Egy nap a városban

Megnyílt a második abból a helyből, amiből tíz is kevés lenne

szucsadam 2014 november 20.

…és amiből ennek ellenére sosem lesz tíz. Mert ha sok lenne belőle, nem lenne többé ilyen.

A La Delizia mindig az egyik legkedvesebb hely marad a szívünknek. Három éve, hogy megkeresett minket Péter és Éva, utolsó kétségbeesésükben: megértették, hogy hívásra csak kivételes esetben megyünk valahová, de ez most egy kivételes helyzet - írták. A szívüket beletették a családi kekszmanufaktúrába, és ha így megy tovább, belebuknak. Elmentünk, és az állunk leesett. A minőségtől, az elkötelezettségtől, a bátorságuktól. Másnap megszületett a Süti, nem süti című poszt, ti pedig annyian szálltátok meg a helyet estére, hogy a törzsvendégeknek kellett beállni mosogatni.

Van, hogy egy olyan hely, ami nekünk élményt adott, másoknak nem nyújtja ugyanazt. Olyan is van - ha étteremről beszélünk, Michelin-csillag alatt szinte csak ilyen van -, ami ingadozó minőséggel oroszrulettezik a vendégekkel. Egyszer ilyen, másszor olyan. Remélhetőleg nem nagy a kilengés, de kilengés szinte mindig van.

A La Delizia viszont három év alatt egyszer sem okozott csalódást nekem. Az meg ritka.

Úgyhogy csinnadratta, csiribúcsiribá, ismét írunk a helyről, hiszen megnyitották legújabb kuckójukat - tényleg csak akkora - Újlipótvárosban, a Pozsonyi úton, a Jászai Mari téri “bazársoron”. A környék igazi édességközponttá vált, itt van a klasszikus vonalból a Maródi, az Európa kávéház és a Vanilin, a kerülethez akklimatizálódottak közül a Briós, az Édesmindegy, nyitott egy Fragola is Katona József utca és Pozsonyi út sarkán, szóval nem esik pofára senki, aki valami édesre vágyna.

P1240939.JPG

P1240943.JPG

P1240941.JPG

Szerintem tehát jó helyre terjeszkedett Évi és Péter, még ha ez az első hetek forgalmából nem is látszik annyira. Van, aki benéz, a kekszekre rá sem hederít (a kilós háztartási jut eszébe, mint ahogy a La Delizia előtt nekünk is), megnézi a tortákat, aztán az árcédulákat, majd ki az ajtón. Kár érte, nem tudja, mit veszít.

Hatalmas kekszes tárolók foglalják el szinte a teljes hosszabbik falfelületet, elfért még egy hűtőpult, egy szörpös és lekváros polc, meg egy lépcső a galériára. Olyan színben, hogy puncsízt érzel, ahogy felfelé lépdelsz. Amit fent találsz, arra pedig nincs ennél jobb szó: cukiság. Falikúttal.

P1240948.JPG

P1240952.JPG

P1240947.JPG

A La Delizia az a hely, ahol mindig valami új kedvencet találsz, egyrészt mert folyamatosan jönnek újdonságok, másrészt mert mire végigeszed a kínálatot, simán túl vagy két fogyókúrán, és eltelt egy év. Nekem most az új kedvenc a mogyorókrémes sajttorta, őrült jó és őrült drága 730 forinttal, de megéri. Fennakad a szemed a homlokod közepére.

Szóval újlipótvárosiak, és mindenki, aki a Jászain szokott elhaladni, van egy jó hírem. Megnyílt a második La Delizia, ha még nem próbáltátok a kekszeiket és tortáikat, akkor hajrá.

P1240954.JPG

P1240956.JPG

La Delizia 2
Cím: 1137 Budapest Pozsonyi út 7
Nyitva: minden nap 10:00 - 20:00