English

Egy nap a városban

A legjobb ebédmenük nyomában: Édesmindegy

Magyarósi Csaba 2014 november 03.

Ádám már írt egy jót az Édesmindegyről, amikor megkóstolta náluk a pastel de nata nevű szuperjó portugál édességet (amit én most nagy erőkkel tömök magamban Lisszabonban), és el volt ragadtatva a helytől.

A sütijeikből már én is lenyomtam néhány tucatot, csupa édes, szirupos, ragacsos csoda, de az ebédmenüt még nem kóstoltam. Mostanáig, mert amikor rám jött az éhség, nyilvánvaló volt, hogy hozzájuk megyek be (a környéken lakom) és nem a mellette található Briósba, ahol szélsőségesen ellenszenves módon tudnak bánni bárkivel, aki nem tartozik a törzsvendégek közé. Még akkor is, ha egy asztalnál ülsz egy törzsvendéggel.

Szóval jött az Édesmindegy, pedig olyan volt az ebéd, hogy normális ember attól nem vár semmit.

Húsos karfiol sajtszósszal?

DSC08220.JPG

DSC08225.JPG

DSC08226.JPG

Úgy hangzik, mint valami spártai felkészítő a Bélgáztábor éves gyűlésére. De valamiért bíztam bennük, és egyáltalán nem bántam meg, amikor kihozták ezt:

DSC08213.JPG

DSC08218.JPG

A franc se gondolná, hogy sajtból, karfiolból és szalonnából értékelhető kaját lehet alkotni, de nekik sikerült. Mert jó volt minden alapanyag és jól is volt elkészítve. A sajt nyúlt a cucc tetején, a szalonna tök jól ellensúlyozta a karfiol ízét, ami nem egy ilyen vizes térfogatnövelő izé volt, hanem finom, friss zöldség a nagyon is vállalható mezőnyből.

A kérdéses pont után gyorsan rá is tértünk a bombabiztos versenyzőre, a desszertre, ami az Édesmindegyben nem lehet rossz.

DSC08223.JPG

Nem is volt, ez a francia csokoládétorta sóskaramell öntettel (hányan olvastatok először sóskát?) mesés volt, egyszerre tömény csokoládé, tömény karamell és az egész valahogy mégsem lesz turbótömény, inkább nagyon is fogyasztható módon könnyű. Szóval ezek ott bent görbítik a teret.

Édesmindegy
Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 16.
Nyitva: hétfőtől vasárnapig 09:00 - 21:00