English

Egy nap a városban

A legjobb ebédmenük nyomában: Stelázsi

szucsadam 2014 október 02.

Ebédelős sorozatunk most Óbudán folytatódik, az aquincumi katonai amfiteátrum közeléből, ahol egy aranyos kis étterem nyílt. A különlegessége, hogy amikor ott jártam, ebédidőben, teljesen üres volt, miközben a szomszédos étterem teraszán egy csomóan ültek. Na jó, azért az is közrejátszhatott ebben, hogy három után érkeztem, amikor épeszű ember nem jár étterembe, a legjobb konyhák meg be is zárnak, előkészülni a hatos vacsorára. De az is látszik, hogy még egyáltalán nincs bejáratva a hely.

P1230327.JPG

P1230296_1.JPG

P1230297.JPG

Ez az üresség a belső teret, és a minket üdvözlő barátságos felszolgálókat elnézve szimplán különös volt, a kapott ebéd alapján pedig egyenesen érthetetlen.

Táblára krétával írják fel az adott heti menüt, minden nap lehet választani három előétel, öt főétel és három desszert közül (legalábbis amikor én voltam, ennyi volt felírva).

P1230302.JPG

A brokkoli krémleves már meglepett, annyira ízletes és tömény volt benne a zöldség íze, nem az a lötty volt, amit sok helyen adnak krémleves címén. A sült csülök finoman omlott szét, ízletes, szaftos, sőt egyenesen zsíros falatokkal, a juhtúrós sztrapacska rendben volt, kicsit szárazabb volt a kelleténél. Szóval ettem már jobbat, meg sokkal rosszabbat is.

P1230311_1.JPG

P1230320_1.JPG

A magyaros vonal egyértelműen látszik, vörösboros pörkölt, rakott kel, marhagulyás, hekk (kár, hogy Csabával már a blog indulásakor elhatároztuk, hogy nem használunk szmájlikat a posztok szövegében, az utolsó azért megért volna egyet). Meg ez:

P1230312.JPG

És mindenhez csak annyira nyúltak hozzá, hogy ne legyen unalmas: itt egy kis lilahagymasaláta, ott egy zelleres bunda, a tejfölbe snidling, a tejbegrízhez almaszósz.

P1230323.JPG

Desszertnek ezt kértem, remek volt. Az a fajta ebédmenü ez, ami vacsorára, a' la carte is kijöhetett volna, sok kritikával akkor sem élhettem volna. Ezért az árért meg köszönöm, hogy itt ehettem.

A borlap izgalmas, kis pincészetek is vannak rajta, és általában olyan borok, amikkel ritkán találkozunk. Simán be tudnék rúgni róla kétszer úgy, hogy egyszer sem nézek az órámra.

Hétfőtől péntekig van ebédmenü, déltől háromig. Két fogás 1190, három fogás 1390 forint. Parkolás ingyenes, azzal a kitétellel, amit az egyik pincér tett hozzá ehhez a mondathoz: “még”. A falon pedig egy térkép Budapestről, az biztos, hogy 1965 előttről.

P1230324.JPG

Stelázsi étterem
Cím: 1036 Budapest, Nagyszombat u. 3. (bejárat a Lajos utcáról)
Nyitva: hétfő - vasárnap: 10:00 - 22:00

 

süti beállítások módosítása