English

Egy nap a városban

A szendvicsező, amire megérte várni: Delibaba

Magyarósi Csaba 2014 augusztus 27.
Címkék: gasztro

Géza mondta, hogy ezt ki kell próbálnom, mert nem hiszem el, olyan jó. Ádám egyszer már kóstolta a szendvicsüket, mert kiszállították szórakozóhelyekre, kávézókba és el volt ragadtatva tőlük, pedig csak a maradék jutott neki. De most nyitottak tesztüzemmódba egy saját helyet, ahol szeptember 3-ig bármikor, utána meg majd valamikortól újra állandóan eheted a Delibaba szendvicseit.

Úgyhogy hétfőn, a próbanyitás után percekkel behatoltam az objektumba, kértem két miniszendvicset, mindegyiket kétféle ízesítéssel, hogy minél többről tudjak írni nektek és kikészültem: ilyen jót szendvicsben ritkán eszel.

DSC08124.JPG

DSC08123.JPG

Annyira jók voltak, hogy nehezen tudnék köztük sorrendet felállítani. A paprikás csirkés mondjuk koncepciónak elég fura, és ha valakit a negyedik helyre kéne sorolnom, vele tenném, de a legtöbb helyen simán az első lenne, annyira egyben van ez a cucc:

DSC08113.JPG

De a csirkesalátás:

DSC08112.JPG

vagy a kacsamájas:

DSC08119.JPG

esetleg a malacsültes:

DSC08117.JPG

közt képtelenség lenne választani. Mindegyik annyira ötletesen játékos, kísérletező, karakteres de mégis harmonikus, annyira eredeti, hogy tulajdonképpen megszűnnek szendvicsek lenni, ezek sokkal inkább könnyen fogyasztható főételek. Remek a zsemle, kívül ropogós, belül puha, a krémek és a melléjük adott lekvárok csodás elegyet alkotnak, és közben még ingyen vizet is ihatsz, ami eleve ki van készítve egy kancsóba, és ha már nem bírsz magaddal, ehetsz csodás portugál sütit is, mert ott van az asztalon:

DSC08121.JPG

A kis szendvicsek 350-be kerülnek, és alapból a töltelék a két zsemlefél közé van rakva, de pillanatok alatt kalkuláltak nekem egy spéci árat a négy félre rakott négyféle krémre, ezért is jók ezek a kis családi projektek. De a nagy szendvics is megvan 790-ből, azt varázslat nélkül kérheted kétféle alappal és az már elég is lehet egy sütivel egy ebédre.

DSC08122.JPG

Sokkal ügyesebben nem lehet ezer forintból jól lakni. Kóstoljátok szeptember 3-ig, aztán bízzunk benne, hogy minél hamarabb megnyitnak újra.

Delibaba
Budapest, Nádor utca 19.
Háromig vannak nyitva, de próbaüzem, minden bizonytalan, itt hívjátok őket a nyitva tartásért: +36 30 250 5169

süti beállítások módosítása