English

Egy nap a városban

Menő budapesti lakások: egész Olaszország a nappaliban

Magyarósi Csaba 2014 augusztus 05.

Közkívánatra folytatódik a menő lakásokat bemutató sorozatunk és szintén közkívánatra megint egy olyan lakást mutatunk be, ami kevés pénzből, kevés négyzetméteren nagyon menő.

DSC06976.JPG

Tivadar megvett egy 32 négyzetméteres lakást Újlipótvárosban. Szuper környék, de a tér mindenképp szűkös volt, a kerületben sokszor még a nappalik is nagyobbak ennél az egész kéglinél, de most ebből kellett kihozni a legtöbbet. A belmagasság mindenesetre segítette az átalakítást: 3,6 méterrel már lehet úgy játszani, hogy térérzet is legyen, meg használható galéria is, és ahogy azt már Amichay Éva lakásainál láttuk, a galériára vezető lépcsősor a legjobb beépített szekrény, amit csak el lehet képzelni egy ilyen apró térben.

De Tivadar egy másik trükköt is alkalmazott a tér növelése érdekében: a netről megvásárolt egy nagyfelbontású fotót a Cinque Terre egyik településéről: az észak-olasz halászfalu csodálatos hatással van az egyébként kevés színnel játszó, letisztult lakásra. A minimalista részletek találkozása az öreg házak penészes homlokzataival mindkét környezetből a legjobban hozza ki, így egyszerre lesz a nappali tágas, barátságos és letisztult. Eszembe sem jutott volna, hogy egy poszter a falon jó hatással tud lenni a lakókörnyezetre, de itt meggyőztek az ellenkezőjéről.

És nézzétek csak, honnan indult a lakás:

És meddig jutottak:

Egyébként sikerült egy tágas nappalit, egy teljesen jól használható konyhát, fürdőszobát és egy szintén nagy, igaz, csak 1,5 méter magas hálószobát berendezni ezen a 32 négyzetméteren, ami a valóságban persze az ügyes részletek miatt kábé másfélszer ennyinek tűnik. És a legjobb, hogy nem is került irreálisan sokba a lakás: szuper áron, alig 7 millió forintért sikerült hozzájutni, míg a felújítás az egyedi tervezésű bútorokkal sem került 3 milliónál többe, szóval 10 millióból összejött a csomag, jó környéken. 

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

süti beállítások módosítása