English

Egy nap a városban

Delizia: A barack és a karamell erotikus találkozása

Magyarósi Csaba 2014 augusztus 04.
Címkék: gasztro

Ritkán írunk cikket ugyanarról a helyről kétszer, ha valamit teszteltünk, akkor az le van tesztelve, és csak akkor kerül újra elő a téma, ha jelentős változást tapasztalunk a minőségben, bármelyik irányba. A Deliziát viszont annyira szeretjük, olyan gyakran járunk hozzájuk vásárolni és a tulajdonosok olyan szépen kérték, hogy kóstoljuk meg az első írásunk óta született újdonságokat, hogy nem tudtunk nemet mondani.

Kis alapozás: majdnem három éve jártunk náluk először, és imádtuk a szimpatikus házaspár őrült jó sütijeit, meg kekszeit. Utóbbi meglepett, mindig gyűlöltem a kekszeket, viszont amit a Deliziában ettem, az annyira ízlett, hogy azóta is rajta vagyok az anyagon és nem bírok lejönni róla. Szerencsére sokan döntöttek még hasonlóan, így a néhány éve még az egyik napról a másikra élő boltocska fennmaradt, megerősödött, és lett egy rakás törzsvendégük is. Akik megkövetelik az újdonságot, ezért intenzív fejlesztésbe kezdtek, ebből született meg egy néhány szeretni való új íz.

DSC07029.JPG

DSC07021.JPG

DSC07023.JPG

DSC07032.JPG

DSC07024.JPG

DSC07022.JPG

Persze megmaradtak az örök slágerek, a csokivánság egyszerűen kihagyhatatla, a tökmagos chillis-csokis szintén, a kandírozott narancsos, az epres, az összes macaron, vagy a meggyes linzer mind hibátlan, ráadásul vannak őrült jó fagyik is.

Na de: itt van ez a lepény, aminek fantasztikus, könnyű tésztája van és olyan baracklekvárt töltöttek bele, amilyen a nagymamám készített annak idején - és ő elég jó volt az ilyesmiben. Egyébként egy nénitől szerzik a lekvárt Kelet-Magyarországról.

DSC07034.JPG

Vagy: málnás kosárka vaníliakrémmel: a három alapanyag egymást erősíti, remek, még mindig erőteljes málna van a visszafogott krémen, alatta egy mindezt keretbe foglaló tésztakosár.

DSC07038.JPG

Karamellkrémes sárgabarack torta: a kötelező kör, mindenképp kóstold meg, ha betévedsz a Deliziába, a barack és a karamell mostantól a legjobb barátoknak számítanak a fejemben. De nagyon jó a krémes, málnás sajttorta és a tönkölyös szederkrémtorta is, ezek hihetetlen távolságra vannak a legtöbb boltban, cukrászdában elérhető ipari vackoktól.

DSC07050.JPG

DSC07052.JPG

Szóval: a Delizia még jobban ajánlott, mint néhány éve, sütizz náluk, jobb lesz a kedved.

La Delizia
Budapest, Jókai utca 13.
H-Szo: 10-20
06303040531