English

Egy nap a városban

Orbit Gasztro Sikerdíj - Burger Bisztró

szucsadam 2014 július 24.
Címkék: gasztro hirdető

Az Orbit még áprilisban keresett meg minket, nem lenne-e kedvünk helyeket tesztelni és zsűrizni egy gasztroverseny keretében. A feladat egyszerű - mondták. A közönség kiválasztja a kedvenceit, a legjobb öt helyet pedig mi is leteszteljük, pontozzuk, így kialakítva a végeredményt.

Nem sokat kellett gondolkoznunk, hiszen a blogon minden nap ezt tesszük, igazából azt kérték tőlünk, hogy végezzük a munkánkat.

Végül a verseny elindult Orbit Gasztro Sikerdíj néven. Különféle gasztrovállalkozások nevezhettek be a Facebookon zajló megmérettetésbe, összesen 25 helyre adhatta le a közönség az értékelését. Három szempontot értékelhettek: étel, dizájn és hangulat. Ezek alapján a héten megszületett a legjobb öt hely. Most pedig a zsűrin, vagyis többek között rajtam a sor, hogy bekukkantsak mindenhová.

Ma lássuk a Burger Bisztrót.

A közönségszavazás ötödik helyezettjét egyébként is készültem már egy ideje meglátogatni. A Burger Bisztró kedvenc budapesti pékem, Józsi egyik nagy kedvence, és rágta már egy ideje a fülem, hogy kóstoljam meg a burgerüket.

A hely néhány hónapja nyílt csak, közel a Jászai Mari térhez, az Újpesti rakpart elején. Fogalmazzunk úgy, hogy ha betévedő gyalogos vendégekre utazunk, ennél azért jobb hely is akad.

P1220269.JPG

P1220265.JPG

P1220267.JPG

A tulajdonosnak viszont ennél nagyratörőbb ambíciói vannak. Ő olyan jó burgert akar készíteni, ami miatt odagyűlnek az emberek. Hétről hétre próbál fejlődni, egyre jobb ételt készíteni. Az a fajta elhivatott gasztrovállalkozó, amire szükségünk van, és ami szerencsére egyre több helyen felbukkan, hogy lenyomja a szakmájába belefásult kanálkavargatókat.

A hamburgereken kívül burritók, szendvicsek, saláták és egy napi leves kapható itt, meg az Angelo Cafe süteményei (ez utóbbiakból sajnos aznap, amikor én látogattam, egy sem volt már). Mit tehettem, a napi burgerből rendeltem egyet, egy avokádós-paradicsomos cuccot magos zsemlével és baconnel.

P1220258.JPG

A hús jó, Gál Józsi féle, jól elkészítve, fűszerezve. A zsemle kissé száraz, íztelen, jellegtelen (kicsit megpirították, hogy ne áztassa el a húslé). A bacon is jó állagú, az avokádó szépen díszít, de mennyisége ellenére tökéletes mellékszerepbe kényszerült. Mégpedig a spéci, titkos szósz vitte el a show-t, ami - valószínűleg a sok fokhagyma miatt - olyan intenzív ízűre sikerült, hogy minden mást maga alá parancsolt. Igen, a húst is, sőt azt legelőször.

Nem szokatlan műfaj ez, a legtöbb helyen így készítik el a hamburgert, a sztárszínészt mellékszerepbe osztva, az egyébként mértékkel abszolút szerethető ripacsot, a fokhagymát előretolva. Pedig a fokhagyma a gasztronómia Joey Tribbianija, inkább csak a mellékszerep áll jól neki, egy műsort nehezen visz el a hátán.

Ettől függetlenül maga a szósz tényleg kiváló, kicsit visszafogottabban tökély lesz, a bónuszként kóstolt csípős paprikakrém meg egyenesen csodás volt. Egy literbe tíz csepp megy a ghost chili (bhut jolokia) folyékony kivonatából, ettől azért már kellemesen ellazítja az arcszerkezetet, de nem üvöltesz tőle.

P1220264.JPG

Szóval jó hely lesz ez, még sokat fog fejlődni, hála a tulajdonos elhivatottságának, ami nagyon fontos szempont, ha gasztrovállalkozást értékelünk.

  • étel/ital: 5/4
  • dizájn: 5/4
  • hangulat: 5/3
  • potenciál: 5/5
  • átlag: 5/4

Disclaimer: az Orbit az Egy nap a városban hirdetője

süti beállítások módosítása