Tudom, ez már sorozatban a második olyan írás, aminek semmi köze Budapesthez, de különböző forgatások miatt alig voltam az elmúlt hetekben itthon, szóval nem sikerült kipróbálnom semmit. Viszont külföldön belefutottam valamibe, amit feltétlenül el akartam mesélni nektek.

Szóval épp Svájcban forgattunk a világ egyik legnagyobb vízerőműjéről egy csodás balerina segítségével, amikor váratlanul nagyon éhesek lettünk Martigny-ben. Martigny egy gyönyörű, 17 ezres kisváros az ország francia sarkában, Valais tartományban, amire három oldalról borulnak rá a hegyek, viszont a 250 forintos frankárfolyam itt is értelmezhetetlenné teszi az árakat: a legolcsóbb, nem gyorstéttermi menüt a kínaiban találod hétezer forintért, az éttermekben meg kétszer ennyitől indul egy néhány fogásos ebéd, szóval képes voltam feladni azt az elvemet, hogy akárhol járok, mindig kipróbálom a helyi konyhát.

Remek alternatíva volt viszont a McDonald’s, ahol menütől függően 3,5-4,5 ezer forintért már jóllakhatsz.

Őrület!

A 3,5 ezres menük közt volt a Big Tasty és a Grand Big Mac, ami pont az, mint a neve alapján gondolnád: egy olyan Big Mac, amihez nagy. Azért vicces, hogy Nagy Nagy Macnek kell hívnod egy burgert ahhoz, hogy tényleg nagy legyen.

Na de: úgy voltam vele, hogy ha már a tízezer fölötti indulóárak miatt nem fogom megkóstolni a jellegzetes helyi konyhát (tavaly egyébként ugyanitt ettem lósteaket, az elég kemény volt), akkor legalább a hamburgerek közül valami spécit próbálok, és volt is egy olyan kaja, amit a világon sehol máshol nem kapsz meg: a Prime.

Ez egy olyan hamburger, amit René Schudel őrjített meg répával, meg néhány hasonló hozzávalóval.

Ki az a René Schudel, igaz?

Nyilván fogalmunk sem volt, de annyira nyomták, olyan magabiztosan állították, hogy ezt a burgert maga René Schudel álmodta meg, hogy kirendeltük a Prime-ot és eldöntöttük, hogy itthon utána nézünk a svájci Nagy Levinnek.

Rákerestem: René egy elég sikeres és ismert svájci tévés séf, akinek van egy 13 Gault&Millau pontos étterme. Ami kevés a csúcskonyhához, de nincs vészesen messze tőle, szóval René egy tehetséges, ügyes fickó, aki az étteremkalauz szerint egy szinten van az Anyukám Monda, a Château Visz, a Ráspi Vendéglő vagy a tegnap bemutatott La Maréda séfjével. Szóval simán benne lenne a Top-30-ba Magyarországon. És ő volt az, aki megalkotta ezt:

Van benne 180 gramm svájci marhahús, hegyi sajt Borisriedből, bacon, káposztasaláta, rukkola és egy spéci mártás.

Meg spéci tálalás különleges csomagolással, egy kis füzetkével, amiből kiderül, hogy mit eszel és előre nedvesített kéztörlő kendővel. Mondjuk 4,5 ezerért már el is várom.

A végeredmény így néz ki:

És hát akkor az íz. Kezdjük azzal, hogy természetesen sehol sincs a budapesti toplistás hamburgerekhez képest. A zsemle túlságosan száraz, a hús túl darabos és túl-túl-túlsűlt ahhoz, hogy egy napon lehessen említeni a Zinggel vagy a Black Cabbel, vagy a többi kedvenccel. Egészen más kategória.

Sőt, a kóstolt darabnak peche volt. Vagyis inkább nekem: a zsemle még mekis mértékkel mérve is szikkadt, száraz volt, ami sokat rontott az élvezeten. De a többi, mármint amit René hozzáadott, működött: a sajt nagyon-nagyon sokat dobott az összhatáson, ahogy a kicsit édeskés szósz és a rukkola is. Mivel a hamburger 75 százalékban a húson, 15 százalékban a zsemlén múlik, a kiegészítők önmagukban képtelenek arra, hogy másik dimenzióba emeljék, de tény, hogy kategóriáján belül egész jópofa volt a Prime. De az életben soha többet nem fizetnék 4,5 ezret érte.