English

Egy nap a városban

Pezsgőzni tényleg izgalmas - Double Bubble

szucsadam 2014 május 08.

Nekem az utóbbi években kicsit sok volt már a “szerettessük meg az emberekkel a…” kampányokból. Alapvetően ezek tök jók, mert ilyenkor végre minőségi bonbont, steaket, rozét, pálinkát, kávét ésatöbbit kóstolhatunk, de a sok győzködéstől be lehet sokallni.

Legalábbis a pezsgővel én így voltam. Kóstoltam már champagne-okat korábban nem egyszer (Csaba még a híres Terence Hill koktélt is elkészítette Moet-ból), éreztem és értettem a különbséget a gejl hazai tartályos borzalmak és a palackban másodlagos erjesztésen, majd érlelésen átesett, igazi méthode traditionelle pezsgők között. Valahogy mégsem vitt el magával a dolog, maradtam mindig a buborék nélküli boroknál.

Tegnap viszont rákattantam a pezsgőkre. El is mesélem, hogyan történt.

Nemrég nyílt a Double Bubble pezsgőbár a Madách téren. Volt sajtóesemény is, én arra szokás szerint nem mentem, inkább voltam kíváncsi arra, mit tud néhány hét múlva adni a hely az utcáról betévedt vendégeknek.

P1200630.JPG

P1200654.JPG

A Madách tér jelenleg nem a legszebb arcát mutatja, bár a parkoló autóknál ez a fehér takarófólia is majdnem szebb:

P1200649.JPG

A nyáron viszont megújul a tér, és nagyon kellemes lesz itt ücsörögni, szóval a helyválasztásban egy jó adag előrelátás is lehetett, amiért külön piros pont. Ahogy megálltunk megnézni az itallapot, már oda is libbent egy hölgy, aztán egy másik, hogy elmondják, mi folyik itt.

A lényeg persze az, hogy pezsgőket poharaznak. Champagne-okat, cavákat, hazai palackos erjesztésű pezsgőket, orosz pezsgőket, de még szlovén organikus pezsgőket is. Speciális nyomáskiegyenlítővel széndioxidot nyomnak a felbontott palackokba, így akár több hétig is friss maradhat egy üveg ital. Vannak kóstoló szettek, ahol akár a egymással lehet összehasonlítani a champagne-okat (a Champagne régióban készített, a pezsgők névadójaként számon tartott italokat), vagy más pezsgőkkel is ugyanezeket, de Erika készségesen felajánlotta, hogy összeállít nekünk egy sort igény szerint.

Végül négy italban állapodtunk meg: két magyar és két champagne kóstolóját kértük. Mivel nem akartunk sokat inni, egy kóstolóadagot kétfelé öntöttek, így a pénztárcát is kíméltük.

P1200634.JPG

Először ittunk két Szentesi cuvée-t. Szentesi József a magyarországi pezsgőpápa, a mai napig egy rakás pincészet nála készítteti el a pezsgőjét. A 2010-essel kezdtük, ami egy rajnai rizlinggel és olaszrizlinggel készült, nagyon üde, nagyon friss, kerek ital. Egészen más kategória, amit itthon megszoktunk, akik eddig csak tartályos pezsgőket kóstoltak (a legtöbben így vannak vele), azokat már ez a korty is képes megtéríteni. És akkor még hol van a vége.

A második Szentesi, a 2011-es cuvée már nem volt ennyire virgonc, nyugodtabb, elegánsabb benyomást keltett, hosszú utóízzel. Ebből hagytam a poharamban, hogy a végén visszakóstolhassam.

P1200643.JPG

Jött egy Louis Roederer Brut Premier champagne, és máris kerestük az állunkat a padlón. Beleszagoltam, és egy komplett ruccolás pizza köszönt vissza a pohárból, vajas-toastos illatokkal (kapott hordót az alapbor), ízében pedig egy kevés kanalas orvosság is helyet kapott. Na nem annyira, hogy bántó legyen, csak épp annyira, hogy izgalmas.

Végül a Bourdaire Gallois következett, ami tényleg a korona volt a végére. Penészes sajttal és istállós aromákkal, de szintén nem a kellemetlen szintig, viszont egy szippantás tökéletesen kitörli az összes korábbi pezsgőbe szagolás emlékét. Most már tudod, hogy ilyen is lehet. Külön poharat hoztak az italnak, ami ráadásul fantasztikus ár-érték arányú (2200 forint volt egy pohár, ketten kóstoltunk ennyiért). Egyébként a Double Bubble beszállítója is csatlakozott ennél a tételnél az asztalunkhoz, hogy meséljen az italról, és elmondta: pont ezt akarják elérni a pezsgőbárral. Hogy olyan champagne-okat kóstolhassunk, amik nem ősi pezsgőpincészetek nehezen megfizethető tételei, mégis tudják azt, ami megmutatja a vidék, meg az egész pezsgőkészítései eljárás szépségét.

Nem kértünk több kóstolót, mégis hozott még Erika két tételt. Úgy látszott, őszintén örül a lelkesedésünknek és annak, hogy ilyen örömöt okozott a választása. Jött egy 2008-as Mandois Premier Cru. Misi barátommal mind a ketten ugyanazt éreztük, ahogy beleszagoltunk: olyan, mint amikor odahajolsz egy beparfümözött szép nő nyakához. Olyan parfümösség, amit én még borban nem éreztem, mellette a haj illata, elképesztő. Mivel ennek is örültünk, Erika hozott még egy 2005-ös Mandois-t is, ez is zseniális volt. Visszakóstolva Szentesi 2011-ét éreztük, milyen magasságokba jutottunk, és milyen visszatérni a földre, (az egyébként kitűnő) magyarországi pezsgőkhöz.

P1200653.JPG

Végül 5900 forint volt a négyes kóstoló kettőnknek a féladagokkal, az utolsó kettő ugye ingyen volt, totálisan megérte. Persze nem fogok minden nap itt pezsgőzni, de időnként feltétlenül ellátogatok, mert nagyon izgalmas kalandok vannak itt. A beszállító pedig szervez kis csoportos túrákat is Champagne-ba, lehet hogy a végén arra is elmegyünk egyszer, hogy úgy mellékesen locsolják a szánkba az útszéli büfékben a kiváló pezsgőket.

Double Bubble
Cím: Budapest, Madách tér 5
Nyitva: minden nap 16:00 - 00:00

süti beállítások módosítása