English

Egy nap a városban

Szenzációs ebéd a legmenőbb helyen: KIOSK

Magyarósi Csaba 2014 február 17.
Címkék: gasztro

A blogunk lassan négy éves, és egyre nagyobb meló kiemelkedő éttermeket találni. Amikor indultunk, még könnyű dolgunk volt: előttünk szinte senki sem foglalkozott az igazán jó budapesti helyek módszeres felkutatásával, és bár csak a gasztroforradalom hajnalán voltunk, egy rakás olyan étterem akadt, amit érdemes volt bemutatni. Aztán ahogy rákaptunk az ízére, elkezdtek felbukkanni az új, zseniális helyek, és nekünk csak annyi dolgunk volt, hogy végigteszteljük őket. Higgyétek el, a csúcsponton ez is megterhelő meló volt, annyi téma akadt.

Mostanra azonban megváltozott a helyzet. A legtöbb régi jó helyet már bemutattuk, a gasztroforradalom első hulláma levonult, és mostanában nagyon gyakran nyitnak külsőségekben erős, de konyhában gyenge éttermeket. Régebben jó tippekkel a zsebünkben minden második kajálós élményünket meg tudtuk írni, most jó, ha minden negyedik próbára jut egy értékes találat, és ennél is ritkább, hogy egy igazi kincsre akadjunk, ami iránt úgy tudunk lelkesedni, mint az elején.

Dobpergés: a KIOSK ilyen. A hely nem új, de még mindig kísérleti szakaszban van, ezt bizonyítja, hogy csak szerdán, csütörtökön és pénteken van ebédmenü. De milyen!

P1240569.JPG

Előreszaladtunk, kezdjük a környezettel: szuper helyszín a Március 15. tér, nyáron még inkább az, de a felújítás óta télen is szerethető, és a főépület hatalmas belső terét is szenzációsan alakították ki a KIOSK belsőépítészei. Érvényesül a belmagasság, kellően ipari ahhoz, hogy egyértelmű legyen a szórakozóhely-jelleg, de a retróbútorokkal, a díszes erkélyekkel, oszlopokkal és a hatalmas ablakokon át beömlő napfénnyel együtt remek a hangulat.

P1240571.JPG

P1240574.JPG

P1240575.JPG

A menü: két fogás 1350, három 1750. Kevésbé frekventált pontokon sem lenne drága, itt viszont zavarba ejtően olcsó. A három fogás ára a belváros közepén annyiba kerül, mint egy nagy gyorséttermi menü, majonézzel vagy ketchuppal.

Ezt nézd, mit kapsz ennyiért: zöldségleves vajas galuskával:

P1240577.JPG

Szenzációs. A galuska krémesen puha, a zöldségek se nem kemények, se nem puhák, roppanósan omlanak és frissek, egyszerre házias és csodálatosan letisztult, egyszerre súlyos a galuskától és könnyű a zöldségektől. És sok.

Na de: zöldfűszeres csirkecombtekercs gersli rizottóval: leírva egyáltalán nem tűnik izgalmasnak, viszont ránézve már azonnal fel akarod falni:

P1240580.JPG

P1240582.JPG

A csirkehús puha és nem jellegtelen, baconba tekerve, okosan fűszerezve remek az íze, a gersli meg olyan, amilyennek illik lennie: kívül feszes, lendület kell ahhoz, hogy átharapd, nem az a nyúlós massza, amit sokszor kapsz, belül viszont puha, könnyű. Szenzációs tányér.

Az első két fogás után megkérdezték, hogy jól laktam-e, vagy kérem még a desszertet is. Mondtam, hogy bőven jól laktam, de ezek után csak megkóstolom a gyömbéres csokoládé tortát lime sorbettel. Ezt:

P1240585.JPG

Tíz éve ez a desszert talán még a legjobb édesség lett volna egész Budapesten, de ebédmenüként még most is fantasztikus, kiemelkedő.

Szóval: jó környezetben, kivételesen jó kiszolgálás mellett ettem egy zseniális ebédmenüt, majd fizettem viccesen keveset. Nem tudom, meddig vannak próbaüzemen, vagy hogy miként alakulnak majd később az árak, de amíg nem változik a helyzet, teszteljétek ti is a KIOSK-ot, mert ez most az egyik legjobb ár-érték-arányú ebéd Budapesten.

Egyelőre ugye csak szerdától péntekig, hétfőn-kedden nincs ebédmenü, meg normális nyitva tartás se nagyon.

KIOSK
Március 15. tér 4.,
06703111969
Sze-Szo: 12:00-01:00
V: 12:00-06:00