Fázik a bokám, na. Nem tehetek róla.

Tényleg. A kezeim egész télen tűzforróak, nem szokott fázni a fejem sem (pedig jóformán haj sincs rajta), kellő mennyiségű tartalékot tárolok a felsőtestemen, hogy jól érezzem magam, de a bokám, az ilyenkor kikészít.

Ha otthon dolgozom, szinte egész nap hősugárzó fújja a meleg levegőt a lábamra. Ha meg elmegyek valahová dolgozni, mindig ugyanaz a vége: hiába fűtik be a helyet, alulról mégis elkezdenek felfelé kúszni a tél kopói, és fél óra után már szenvedek.

Ezt azért meséltem el, hogy tudjátok, így az első hidegebb napok beköszöntével mi foglalkoztat: egy hely felkutatása, ahol nyugodtan dolgozhatok. A hagyományos jelöltjeim, a Goamama, a Wenckheim-palota (Szabó Ervin Könyvtár) ilyenkor mind kilőve, az Almáriumban is hideg van, és idén kétségbeesetten kezdtem keresgélni egy új helyszínt, ami a leginkább alkalmas a munkavégzésre.

Jelentem, megtaláltam.

Ezt figyeljétek: a helyen, ahol nem fázik a bokám télen, le kell venni a cipőt.

Ezt figyeljétek: tizenegy évig bármikor megtalálhattam volna, ugyanis azóta ugyanott található. Egy igazi matuzsálem.

Most (a poszt írásakor) is itt ülök a Teapalota a Potalához nevű helyen, a galéria padlóján, alattam egy csomó párnával, vastag szőnyegekkel. És nem fázik a bokám!

A hely további előnyei egy bloggernek:

• nyugtató a zene, ellazít, képtelenség idegeskedni
• ahogy a földön ülsz, az asztal pont olyan magas, amin a laptop használata elképesztően kézre áll
• itt a földön ugyan nincs, de pár méterre tőlem, a falon látok konnektort
• van wifi
• a tea élénkít, és nem nekünk kell lefőzni, ide hozzák
• lehet enni is
• meleg van

Ahogy a keleti zene és a párnák között fetrengés kezd ellazítani, majd az izmos fekete tea nekiáll dolgozni az agyadban, és egy kávéhoz képest sokkal tettre készebb éberséget kényszerít rád, a drogozás egy egészen új és legális változatát tapasztalod meg. Ráadásul a munka is jobban megy ebben az állapotban, hiszen nem kapkodsz, megfontolsz minden leütött karaktert, mégis gyorsabban megy, mint egyébként.

Enni is lehet, vannak "szendvicsek", mondjuk ez utoljára így a kilencvenes években volt vonzó. Régebben volt momo is, egy tibeti kaja, tésztabatyuban főzött vagy sütött, húsos vagy vega izé. Megkóstoltam volna, de bizonytalan ideig ezt sem adják, a tibeti beszállító épp eltűnt, nem elérhető.

Széles a teaválaszték, kipróbáltam már a tibeti vajas teát is. Sajnos nem jakvajjal készítik, mint Tibetben (amikor indult a hely, még úgy volt, ma már nem tudják beszerezni a savanyú-keserű, darabos jakvajat), hanem sima teavajjal. Plusz extra viszont, hogy sót adnak az ital mellé, nem cukrot. Ha kérünk mellé kenyeret, minden adott egy igazi másnapos reggelihez, amikor a kenyérre valókat véletlenül az italba ejtjük.

Egyébként vannak még hangulatos sarkok a helyen, egy ilyen barlangszoba-féleség:

Van beülhetünk a Potala alá is:

Hattól kezd megtelni a hely, de addig a legnagyobb nyugalomban szürcsölhetünk.

Nagyon ellazultam közben. Kedvem támadt megint megnézni a Samsarát. Aki még nem látta, pótolja.

Teapalota a Potalához
CÍm: Budapest, VI. Jókai u. 20
Nyitva: Hétfő - Szombat: 11:00 - 23:00, vasárnap: 15:00 - 23:00