English

Egy nap a városban

Nyereményjáték: főzzetek velünk Budapest egyik legmenőbb élménykonyhájában

Magyarósi Csaba 2013 november 15.
Címkék: játék

Tudjátok, hogy imádunk jókat enni, végigzabáltuk már Budapestet a streetfoodos és a Michelin-csillagos értelemben is. El tudjuk dönteni, hogy mi a finom, viszont komoly bajban vagyunk, ha létre kell hoznunk valami ehetőt. Ádám a rántotta-vonalon szerzett elnyűhetetlen érdemeket (vagy legalább: evett a rántottámból még a kilencvenes évek végén Győrben, erre határozottan emlékszem), én meg néha rászánom magam a főzésre, de havonta legfeljebb egyszer. Mondjuk olyankor csodát alkotok.

Éppen ezért jó ötletnek tartottuk, hogy elmenjünk egy estére főzni tanulni valami menő helyen, de nem egyedül, hanem két olvasónkkal: november 29-én este négyesben ellátogatunk az Electrolux élménykonyhájába, ahova egyébként elég nehéz bejutni, és akkor sem olcsó, és néhány más bloggerrel, és az ő olvasóikkal együtt készítünk együtt valami ehetőt. Közben kiröhöghettek minket, egymást, eszünk is, iszunk is, jó móka lesz.

GastroART_01_k.jpg

Már csak annyi a dolgod, hogy jelentkezz a játékra: ha van kedved velünk főzni és épp rá is érsz, küldd egy képet erre a mailcímre a kedvenc budapesti titkos helyedről, és a subjectbe, vagy valahova írjátok be, hogy élményfőzés. A képen lehet egy kilátó, egy kapualj, egy szép belső udvar, egy titkos kis sikátor, bármi. Nem kell profi fotó, inkább csak személyes legyen.

A beküldők már játszanak is, közülük fogjuk egy véletlenszám-generátorral kisorsolni a nyertest jövő hét közepén. A beküldött képekből meg cikket készítünk.

A beküldési határidő: november 20, szerda.

Várjuk a válaszokat, egyetlen kép, egysoros leírás már elég. Aztán mehet a közös főzés, szuper lesz!

süti beállítások módosítása