English

Egy nap a városban

Fa felhőkarcolókat Budapestre!

szucsadam 2013 július 15.

Megnéztem a Ted.com-on Michael Green előadását arról, miért lenne jobb fából készült felhőkarcolókat építeni. 

Őrület, mi?

Green szereti a fát. Használja is az épületeknél, amiket készít, és szereti, ahogy az emberek reagálnak rá. Ahogy simogatják az oszlopokat, falakat. Betonnal nem teszik ugyanazt.

Aztán elgondolkozott, hogy ha vannak 40 emelet magas fák, miért csak négyemeletes fa házak épülnek? Mindenhol a magasház-őrület megy, ugyanis míg most az emberek 50 százaléka él városokban, 2040-re ez a szám 75 százalék lehet a mostani becslések alapján. Egyre kisebb alapterületre kell bezsúfolni egyre több embert, a nyomornegyedek helyett pedig házakat építeni.

Ebben az az ellentmondás, hogy a házak építéséhez főleg acél és beton kell. Green úgy tudja, a széndioxid-kibocsátásunk 8 százaléka ennek a két anyagnak köszönhető. Egyre nagyobb mennyiségben előállítani őket az új épületekhez egyre több szén-dioxidot termel, így tehát míg az egyik globális problémát segítjük, pofont adunk egy másiknak.

Mi a helyzet a fával? A fa gyakorlatilag egy szén-dioxid-tároló edény. Egy köbméter fa egy tonna széndioxidot "tárol", vagyis ennyit képes ledolgozni a légkörből növekedése során. Ha a fát nem elégetjük, vagy nem hagyjuk magától elrohadni, hanem felhasználjuk, akkor a szén-dioxid nem (vagy csak sokkal később) kerül vissza a körforgásba. Szén-dioxidból építünk házat. Akár harminc-negyven emeletes épületeket, felhőkarcolókat.

Ez eddig simán lehetne egy olyan ötlet, ami mindenkit megszáll egy átlagos kéthetes szabadság utolsó napjaiban a vécén ülve, de Greenék azon dolgoznak, hogy lehetőség legyen ezt meg is valósítani. Az ötletet a Lego-kockákhoz hasonlítja, az elemek úgy illeszkednek egymáshoz, összeragasztva, mindenféle szuper formákat alkotva.

Screen Shot 2013-07-11 at 8.08.19 PM.png

Persze az ötletnek vannak hátulütői is, ezt Green is elismeri, és dolgoznak ezeken a kérdéseken is. Tűz. Mindenkinek ez jut először eszébe. Az építész azonban azt állítja egy ilyen épületet semmivel sem lesz könnyebb meggyújtani, mint egy vasbeton szerkezetet. Ha nagy nehezen meg is tudjuk gyújtani valamelyik elemet, a tűz nagyon lassan és kiszámíthatóan terjed, könnyen megfékezhető. Meg én ismerek egy olyan varázsszót is, mint burkolat.

Mindenesetre az ötlet alapvetően tetszik. Pont azért, amiért Green is lelkesedik érte: egy új Eiffel-torony érzést tudna kelteni az emberekben. Egy olyan gyermeki rácsodálkozást, amit az első magas épületeknél éreztek a 19. század végén. Itt is azon álmélkodnánk: milyen magas, hogyan lehetséges ez... fából?

Screen Shot 2013-07-11 at 8.08.26 PM.png

Kár, hogy Makovecz Imre ezt már nem érhette meg. Képzeljétek el, milyen lenne a paksi Szentlélek templom még 30 emelettel maga alatt. Tisztára Orthanc tornya.

Budapest leginkább az elmaradt felhőkarcoló-beruházásokról ismert, de eddig ezt nem bántam. Most viszont azt mondom: Duna Towerek helyett jöjjön Szauron szeme!

süti beállítások módosítása