English

Egy nap a városban

nU Bisztronómia: remek menü viccesen olcsón

Magyarósi Csaba 2013 május 29.
Címkék: gasztro ebédmenü

Elnézést kérek mindenkitől, szörnyű minőségű fotók következnek, de amikor elindultam otthonról, még nem sejtettem, hogy cikktéma lesz a vacsora, így csak a telefonommal tudtam fotózni.

Szóval beesett a nyár és eldöntöttük, hogy nem be-, hanem kiülünk valahova enni. Van az Eiffel téren ez a hely, aminek nem tisztázott a neve, és ez elég idegesítő, mert hívták már U26-nak, hívják nU Bisztrónak, de a hivatalos honlap szerint Bisztronómia Fakultáció az étterem neve, szóval van ez a hely. Egyszer már jártam náluk, fogalmam sincs, hogy akkor épp hogy hívták, nem ettem, csak kóstoltam a mellettem ülő kolbászát, és az nagyon jó volt, éppen ezért vagy egy éve terveztem a visszatértést.

Amire most sor is került, fényképezőgép nélkül.

A helynek csodálatosan egyszerű koncepciója van: minden héten új menü, a három fogás délben 1650 forintba, este 3000 forintba kerül. Igen, ugyanaz a három fogás. Egyébként az összes étterem ezt csinálja, csak nem ilyen bevállalósan: máshol van külön déli és esti menü, az árak hasonló ugrást mutatnak, csak rendszerint nem merik bevallani, hogy ugyanazt a minőséget kapod az óramutató állásától függően olcsóbban, vagy drágábban. Értékeljük a nU-ban ezt az őszinteséget.

558143_449035088506189_564439217_n.jpg

PA100795.JPG

Ezt a bevállalós vonalat viszi tovább, hogy a szakácsokat élőben tudod nézni, ahogy készítik a kajádat:

562961_415139475216362_2089413500_n.jpg

És amit adnak, az 1650-ért de 3000 forintért is nagyon jutányos. Elmondom, mit ettünk.

Frankfurti levest:

IMG_5999.JPG

Zöldborsó panna cottát:

IMG_6001.JPG

Konfitált zsályás csirkecombot:

IMG_6012.JPG

IMG_6013.JPG

Katalán krémet:

IMG_6017.JPG

És majdnem az összes fogás remek volt. Oké, a zöldborsós panna cottát még most is próbálom értelmezni, a borsópürére szórt zöldségek ugyan jól estek az élettel teli tér közepén a nyár esti melegben, de inkább volt ez hangulati elem, mint valódi étel.

A frankfurti viszont már erős volt, a csirkecomb meg egészen kiváló: remek kérget hoztak létre a húson, ami belül szaftos volt és szépen eldolgozott, pompás szószokat, zöldségeket, jól kitalált köreteket raktak mellé, igazán meggyőző, ajánlott fogás (kár, hogy az étlapjuk változásait elnézve szerintem kábé soha többé nem lesz újra ebben a formában).

A katalán krém meg ugye a créme brulée spanyol változata annyi különbséggel, hogy van benne fahéj is meg citrom, mondjuk ebben inkább mandarin volt, de így is működött. Jól.

A nU Bisztró, akárhogy is hívják, jó ételt ad meglepően olcsón, így még attól is el tudunk tekinteni, hogy a borokat langyosan hozzák (te jó ég, dehogy tudunk), vagy hogy telt ház mellett nehezen jutnak el hozzád a pincérek. De a tér hangulata esténként tényleg jó, az ételek a minőségükhöz képest viccesen olcsók, a költségek kontrollálhatók, szóval a nU: ajánlott.

nU Bisztronómia Fakultáció
Budapest, Teréz körút 55-57., Eiffel tér
Nyitva: 10.00-22.00
Tel: 06208001001

English version