Kreatív napot tartunk Csabával: a TEDx Danubia rendezvényen vagyunk. Akinek ismerős az Ideas Worth Spreading jelszó, vagy aki már látott akár egyetlen izgalmas TED-videót, az tudja, miért említek kreatív napot. Aki nem, annak gyorsan összefoglalom: a TED mögött egy non-profit alapítvány áll, ami konferenciákat szervez a világon több helyen. Ezeken a rendezvényeken tudósok, dizájnerek, kreatív és a megszokottból kiszakadni vágyó emberek, véleményvezérek lépnek a színpadra, olyanok, akik meg szeretnék változtatni a világot. Néhány perc alatt megpróbálnak minket lehengerelni azzal a felfedezéssel, amire évek során jöttek rá. A beszédekre nagyon sokáig készülnek profi szakemberek segítségével, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbb információt adják át, és az meg is ragadjon a fejekben.

A TED-videók nekem azon dolgok egyikét jelentik, amiért érdemes volt feltalálni az internetet. Ismeretek, megszerzett, friss tudás összesűrítve, megszerkesztve, célbe juttatva. 1990 óta évente, eleinte csak az Egyesült Államokban, mostanában már Európában és Ázsiában is tartják.

Sőt, hasonló konferenciát szervezhet bármilyen független szervezet is, a világon bárhol, ezek TEDx névre hallgatnak. Magyarországon négy ilyen rendezvény van, a Danubia volt az első a sorban. És ezen vagyunk mi itt, egyrészt hogy érdekes gondolatokat hallgassunk meg olyan emberektől, akik egészen máshogy látják a világot, mint mi, ezáltal kiszellőztessük az agyunk porosabb szegleteit. Másrészt én bízom abban, hogy a nap végére patetikus gondolatokkal, annak a biztos tudatában csukjuk le a laptopunkat, hogy a sci-fi-íróknak volt igazuk, és évezredek vannak még az emberiség előtt, ez a hosszú idő pedig jó eséllyel egészen elviselhető lesz.

A nap programja itt található, Csabával rendszeresen frissítjük ezt a posztot, amikor különösen megtetszik valamelyik gondolat a színpadról. A videókat később ti is megnézhetitek, remélhetőleg a TED.com-ra is felkerül pár, de a TEDx Danubia oldalát is érdemes figyelni a következő napokban-hetekben, folyamatosan frissül majd.

Ez a poszt frissül tehát folyamatosan, érdemes visszanézni a mai nap folyamán. Ha valamelyik programról feltétlenül szeretnétek tőlünk hallani itt a posztban, kommentben jelezzétek.

Az első három előadásból kettő is Kínával foglalkozott, először Joey Ellis egyesült államokbeli művész mesélt kínai élményeiről, arról, hogyan fogadnak ott egy idegent, és hogy miként tud hatni ő egy idegen kultúrára a művészetével. De ennél is érdekesebb volt Paul Lacourbe előadása, aki - a nevéből nem találnátok ki - Kínában született. Saját bevallása szerint egy kis városkában töltötte a gyerekkorát, és minden vágya volt kiszakadni innen, és eljutni Sanghajba. És hogy mit jelent ott a kis város:

A település lakossága és GDP-je is megegyezik nagyjából egész Magyarország teljesítményével. Néhány éven belül pedig kétszer annyit termelnek majd ott.

Lacourbe ezek után kitért arra, hogy Kína miért nem tudott fejlődni egészen mostanáig, és hogy milyen sérülékeny még mindig a gazdasága. A következő évek pedig arról szólnak majd, hogy a tavaly kiépített új Selyemutat használják, egy saját maguk által kiépített út- és vasúthálózatot, amin keresztül közvetlenül elérik Európát. Lacourbe úgy látja, hogy a mostani világ meghatározó pillanata Trafalgarnál volt, a jövőé pedig a kínai új Selyemút megépítése lesz. Kicsit vártam, hogy a végén felkiált: forradalom!

Gyurkó Szilvia jogász, az UNICEF Magyarországi Bizottságának gyermekjogi szakértője állítása erős: nem szabad verni a gyerekeket, mert rájuk számítunk, hogy a mi impotenciánkkal és nemtörődömségünkkel tönkretett világot helyrerakják. Szót ejtett az oktatásról is, ami kicsit megerősíti egy korábbi posztomat. Kreatív, és vállalkozó kedvű, kockázatvállaló gyerekeket kell nevelni, mert nekik kell helyrehozni azt, amit mi nem tudtunk. Alapvetően át kell alakítani a gyerekekkel való kapcsolatunkat, egy újfajta partnerséget kialakítani. A mai nap első igazán megindító és katartikus előadása volt.

A szünet előtt Hesna Al Ghaou haditudósító még elmondta, nem érti, hogy teheti fel neki csaknem mindenki a rossz kérdést: hogyhogy nem fél elutazni oda, ahol bármelyik pillanatban felrobbanhat, elrabolhatják, megkínozhatják satöbbi. "Halálra vagyok rémülve" - válaszolja ilyenkor, és látja, hogy a kérdezők csalódottak. Mert azt gondolták, valaki megtalálta a kiutat a félelemből, hogy ők is elsajátíthatják a megszakítás nélküli nyugalom állapotát. Hesna szerint viszont a félelem jó dolog lehet, és a legjobbat hozhatja ki az emberből, ha tudják használni.

kép forrása: TedxDanubia

Egy elég rossz ebéd után visszatértünk, majd egy gyengébb előadás után megérkezett Aubrey de Grey, a mikrobiológus, aki azt állítja: ezer évig is élhetünk, sőt örökké. Csak ki kell várni, hogy a tudósok kitalálják, hogyan. De Grey egyébként kábé 40 kilós, hatalmas szakálla van, normál esetben nagyon gyorsan beszél, de a kedvünkért most lassított. Elmondta, hogy a világ legfontosabb betegsége az öregedés, ami megállítható. Ő legalábbis gyógyszereket fejleszt, ami lassítja ezt a folyamatot, pontosabban kijavítja azokat a hibákat, amiket az öregedés okoz. Összesen hét olyan károsodás létezik a szervezetben, amit helyre kell hozni, hogy ne öregedjünk meg, állítja, úgyhogy ő erre a hétre koncentrál. És hisz abban, hogy a tudósok megtalálják a megoldást az összes kezelésére, sőt azt mondja, már azt is tudják, hogyan lehet kezelni ezeket a károsodásokat. Őszintén szólva eléggé félek, hogy ez az ember végül tényleg feltalálja az örök életet adó gyógyszert, szerintem ez elviselhetetlen lenne az emberiség számára, és senki sem élné túl.

Egészen különös volt ez után az előadás után meghallgatni Blaise Zeregát, aki egy barátja öngyilkosságát osztotta meg. Miután megtudtuk, hogy mindenki örökké élhet, megismerni valakit, aki bevett egy maréknyi altatót, mert nem akart tovább szenvedni. A beszéd egyébként hatásos volt, de a végéről nagyon hiányzott a tanulság, valami, ami értelmet adna a sztorinak.

Őt követte Erőss Zsolt, akit nagyon megtapsoltunk, de akinek az előadásán dolgozni kellett volna még a kreatív teamnek.

kép forrása: TedxDanubia

15:50. Kezdünk belejönni, zsinórban két érdekes és magával ragadó előadást is láthattunk. Elsőként Nermeen Shaikh újságíró beszélt arról, hogy a civilizáció valójában a barbarizmusunk eltakarása egy díszes takaróval. Az üzenete: ne mi, a civilizáció nyertesei ítéljük meg, jó-e az irány, amerre haladunk, hanem figyeljünk a periférián élőkre, akiknek a szava nem hallható, vagy elnémítják. Koert van Mensvoort ezután a bolygónkról beszélt, a technoszféráról: az ember alkotta technológia sok esetben kicsúszik az irányításunk alól, és nem is vesszük észre, hogy az általunk ismert, és megszokott "természethez" egyre inkább hozzátartoznak korábban mesterségesnek gondolt termékek is. Az üzenete: gondoljuk újra, mi a természet, mert az evolúció érvényes a kreált dolgokra is. Ennek ellenére én azt mondom: az evolúciót tartsuk meg az élő dolgoknak, az elektromos fogkefe újrateremtődése és bonyolultabbá tétele nem DNS-ben tárolt, örökölt tudás, és amilyen nagyszerűnek tűnik, olyan gyorsan ki is lehet törölni minden know-howt vele kapcsolatban.

Na, úgy látom, egész jól elfilozofálok már itt a hátsó sorban.

A szünet után Lee Cronin csapott bele a lecsóba: azon dolgozik, hogy a laborjában létrehozza az életet, egyszerű molekulákból. Az elmélete az, hogy 400 millió év helyett sokkal gyorsabban létre lehet hozni az önmagát reprodukáló molekulahalmazt, csak kellően hatékony rendszert kell megalkotni. 3D-nyomtatókkal olyan minilaborokat hoz létre, ahol a természetben is lejátszódott folyamatok gyorsabban lejátszódhatnak, így mesterségesen előállíthatja a kapcsolatot az élettelen és az elő között. Ezt az előadást újra kell majd hallgatnom, különösen összekapcsolva Koert van Mensvoort előadásával, mert úgy gondolom, a két beszéd hasonló kérdéseket vet fel.

Hetek óta az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne büntetlenül ordítani valahol, kikiabálni magamból az összegyűlt gőzt - el is kezdtem aggódni a műemlékké nyilvánított városligeti hullámasút miatt, mert ott lehet legegyszerűbben következmények nélkül üvölteni -, de most rájöttem, hogy valójában csak énekelni szeretnék. Köszönöm, Bolyki testvérek, hogy énekeltettetek a TEDx-en.

Összességében tetszett ez a nap, az elején döcögősen indult, a különféle előadásokat sem sikerült hihetően felfűzni egy közös szálra, de estére már egyre jobban magával ragadtak az események. Nem pontosan tudom, hogy elfáradtam, és ezért az ellenállásom csökkent (megkérdőjelezés nélkül követtem a gondolatmeneteket), vagy az előadók jöttek bele a dologba, de a nap végére több olyan gondolatot is ki tudtam ragadni, ami nekem szólt, és elgondolkoztam rajta. És biztos vagyok benne, hogy mások is így vannak vele, valamint abban is, hogy nem ugyanazt válogattam ki magamnak, mint amit ők. De ez így is van jól.