English

Egy nap a városban

Budapest szemmagasság felett: Hatos

szucsadam 2013 március 10.

A helyszín a fonódó villamos projektben is fontos szerepet játszik, Duna-híd is állt a fotós háta mögött valamikor, de már ennek nyoma sincs. A kérdés, hol járunk, és mi ez az épület?

vcs.jpg

Nehézség: 3/5

3cs_.jpg

A poszt este frissül a válasszal.

A képet Anita készítette, a checkmybudapest.blogspot.hu oldal készítője, köszönjük.

Megfejtés: Ez a Batthyány tér, azon belül is a 6. sz. vásárcsarnok. A Wikipediáról idézzük:

Helyén a 19. század végéig barokk házak sorakoztak, köztük délen a postaház, ahonnan a gyorskocsik indultak, északon pedig „a Barna Oroszlánhoz” címzett fogadó, amelyet 1833 után tímárműhellyé alakítottak át. A VI. számú fővárosi vásárcsarnok 1900–1902 között épült föl. Terveit Klunzinger Pál készítette a Székesfővárosi Mérnöki Hivatalban, aláírói Krátky János, Máltás Hugó és Heuffel Andor voltak. Acélszerkezetű tetejét a Schlick-gyár építette. Elkészültekor a tető egységes teret fedett le, csak oldalt helyezkedtek el galériák. A galérián működött a nagybani virágpiac. 1974 és 1976 között Kangyal Miklós terve alapján szintmegosztással kétszintes bevásárlóközponttá alakították. Az emeleten Közért áruházat hoztak létre, a földszinten elöl pedig kisebb élelmiszerboltok kaptak helyet. Némi piac-jellegű rész csak az árkádok alatt maradt meg, ahol zöldség- és gyümölcskereskedők voltak.

süti beállítások módosítása