Ami még inkább érdekelt, az a feladatok városismereti része: tudtam, hogy eldugott pontokat kell megtalálnunk és kíváncsi voltam arra, hogy Dáviddal összeállva mekkora előnyt jelent nekünk a többiekkel szemben a helyismeret. Hogy van-e ilyenünk egyáltalán. És hogy hányszor fogok majd meglepődni a három órásra tervezett túlélőverseny alatt.

Sok információt nem kaptunk az indulásnál, csak egy lapot, rajta öt feladattal, amik közül sok egészen könnyűnek tűnt. Aztán legtöbbjük mégsem lett az.

Például a régi buszpályaudvar pénztárát elég stresszes volt lefotózni az Erzsébet téren, mert egy biztonsági őr állta utunkat, aki nem hallott a játékról, így be sem akart engedni minket:

A Blaha Lujza tér közelében található Rókus templomon elhelyezett árvízmagasságot rögzítő táblát, meg a két helyszín közti másik hármat viszont már könnyű volt megtalálni.

De itt elkezdődtek a nehézségek. Például rájöttünk, hogy nem az ötödik volt az utolsó feladat, hanem a lapunk másik oldalán van még további hét. Egészen eddig a pontig tök simának tűnt a túra teljesítése, itt egy kicsit elvesztünk. Totál idiótának éreztük magunkat, amiért korábban eszünkbe sem jutott megfordítani a lapot, de később kiderült, hogy mindegyik csapattal pontosan ugyanez történt a Rókus templomnál. Szóval vagy mi sem voltunk hülyék, vagy az összes résztvevő az volt.

További problémát jelentett, hogy én például Dávid nélkül az életben nem találtam volna el a Horváth Mihály téri József Telefonközponthoz, amit 1917-ben adtak át, és ami a maga korában igazi csúcstechnikás helyszín volt. Itt egy fél perces turisztikai videót kellett készítenünk, majd azt feltöltenünk a verseny facebookos oldalára.

És itt kezdődtek az izgalmak, mert a BKK-soknak sikerült egy tényleg fordulatos, érdekes helyszíneket átvezető játékot szervezniük. Biztos van például köztetek olyan, aki tudta, hogy egy időben nemcsak pénzt, de lakást is lehetett nyerni a lottón, és emiatt van néhány Lottóház is Budapesten. Ezeknek a falán emléktábla is jelzi, hogy mi célból készült az épület, amit eddig nem vettem észre, így eléggé meglepődtem az Üllői út és a Nagykörút találkozásánál:

Aztán az egyetem térnél egy Hild-ház falán az első budapesti trolira emlékeztető nyomokat kellett keresnünk. Meg is találtuk azokat a kampókat a környék majdnem összes épületén, amiben a vezetékek futottak, amikor 1949-ben, Sztálin születésnapján elindult az első budapesti troli.

Ezután a Károlyi kert környékén kellett keresnünk (tök véletlen az alliteráció) a régi várfal nyomait. Dávidnak és nekem is voltak halvány emlékeink, de nem tudtunk pontosan, hol az a fal, így elkezdtük kutatni. Aztán teljesen véletlenül megkérdezte Dávid az egyik lépcsőházból kilépő nőt, hogy nem tartanak-e középkori várfalat az udvarukon, aki beismerte, hogy van náluk ilyesmi, és mivel Dávid szimpatikus fickó, az asszony beengedett minket.

Csak mondom, a hangulat fokozása miatt, hogy természetesen nem ilyen szívatós feladatot kaptunk, az egy saroknyira található, bárki által megnézhető részét kellett volna megtalálnunk a városfalnak:

Mi viszont egy akkora darabot találtunk, hogy hiába élünk Budapesten, hiába foglalkozunk mindketten a várossal, alaposan módon meglepődtünk a tökéletesen ép, bástyákkal gazdagított szakaszon:

Ezután már gyerekjátéknak tűnt a verseny. Volt egy megállónk az Arany János utcánál, aztán a Nyugatinál, majdnem végül meg a Margit híd közepén, hogy aztán tényleg végül lefotózzuk a Margit szigeten a Budapest első közlekedési vállalatának, a BSZKRT-nek (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság) is emléket állító szobrot.

Ezután már csak mindenki előtt meg kellett érkeznünk a Deákra, hogy kellően öntelten és egymást ajnározva átvegyük az első helyért járó díjat. A Levegő munkacsoportnak még gratuláltunk a nagyon szoros második helyért, és azzal vigasztaltuk őket, hogy az ezüst is szépen csillog, amikor kiderült, hogy a 12 feladat teljesítéséért kapunk 12 pontot, az első helyért nem jár a bónusz, viszont a végeredménybe beleszámítanak a felhasznált BKV-járművek járatszámai is.

Ha tehát utaztunk a 6-os villamossal, máris 18 pontunk van az eredeti 12 helyett. Itt hálát adtunk a sorsnak, amiért a 178-assal mentünk az Astoriáról a Blahára, de beláttuk, hogy nem nyerhetünk a versenyt oda-vissza nagy járatszámú BKV-eszközökkel teljesítő versenytársak ellen. Egyúttal megbeszéltük Dáviddal, hogy egyszerűbb lett volna négyszer felszállnunk a 178-asra és begyűjteni 712 pontot, majd elkárolni 12-t, amiét egyetlen feladatot sem teljesítettünk, mint végigrohanni a programpontokon, de valójában tök jól szórakoztunk és még néhány új részét is megismertük a városnak.

Szóval mindenképp csak nyertünk a kalanddal.

Ja, és az erkölcsi győzelem természetesen a miénk volt!