English

Egy nap a városban

A németeknek Budapest maga a frissesség

Magyarósi Csaba 2012 augusztus 10.
Címkék: városkép

Többen is beküldtétek ezt a reklámot, ami már nem is tudom, hányadik a sorban, mindenesetre köszönöm nektek.

Lényeg, hogy jól állunk: úgy tűnik, akár Dél-Korában, akár Kínában, akár az Egyesült Államokban, akár Németországban jut eszébe valamelyik nagy cégnek életérzés-reklámot készíteni, jó eséllyel nálunk köt ki a projekt.

kep.jpg

Igazából az én fejemben is csak most kezd összeállni, hogy a nálunk forgatott hirdetések mind imidzsjavító szándékkal készültek, amin azért érdemes elgondolkozni egy percre: miközben sok budapesti rossz véleménnyel van a városáról, és miközben a város brandje közel sem olyan jó a világban, mint mondjuk Prágáé vagy Bécsé, simán Budapestre bízzák a legnagyobb cégek is a termékük eladását.

Azzal együtt, hogy a külvárosokon nyilván van mit dolgozni, a nálunk forgatott elképesztően sok reklámból is látszik, hogy adottságaival Budapest a legjobb fővárosok közt van (meg persze az is, hogy jó és megfizethető filmes szakemberek dolgoznak nálunk), csak a kommunikáció szintjén vannak komoly elmaradások.

Na de majd mi besegítünk.

süti beállítások módosítása