Bajban vagyok, ha a Széll Kálmán tér közelében kell egy gyors, beülős, kajálós-kávézós találkozót szerveznem. Elég kevés a lehetőség a környéken, az á table túl kicsi, az Arany Kaviár meg túl nagyszabású.

Nem állítom, hogy megvan a megoldás, de az á table méretében találtam egy másik helyet, ahol ráadásul rábukkantam egy rejtett kincsre is.

Egy szendvicsre. Pontosabban egy szószra.

A Chez le francais szintén egy francia kezdeményezés, azonban sokban különbözik az á table-tól. Itt az üzlet jellemzően tágas, a teret még asztalokkal sem nagyon törik meg - így aztán fogalmunk sincs, hogy tulajdonképpen egy boltba vagy egy vendéglátóipari egységbe léptünk be. Francia borok, alatta pástétomok, sütik, alatta sajtok, mellette sonkák. Hátul szeletelőgép, sütő, kávégép, elöl bagettek. Konzervek a polcokon. Minden van tehát, hivalkodás nélkül. A minőségi cuccok szerényen sorakoznak egymás mellett, francia módra.

Szerencsére a kínálat nem hozott zavarba, hiszen azt a tippet kaptam a Dizájnmenza szerzőjétől, Beától, hogy kérjek egy Savoyai sonkás szendvicset. Egyszerű volt a feladatom, azt kértem. Az eladó nem értette, franciául visszakérdezett, aztán angollal próbálkozott. Szerencsére épp az üzletben volt egy magyar barátja, és elkezdtünk alkudozni. Savoyai sonka van, de mit kérek még a szendvicsbe? Fogalmam sincs, barátom, nem neked kellene tudni? - akartam visszakérdezni, de aztán inkább rákérdeztem a sajtokra. Comté, szerinte az jó lesz. Szerintem is, kérem azzal. Az, akivel a találkozót megbeszéltem, látva a kínlódásunkat, mutatta, hogy akkor kettőt mindenből.

Kiültünk a bolt mellé letett asztalok egyikére.

Nemsokára megjött a szendvics:

A bagett elég jó, nem aranyérmes, de rendben van. A saláta saláta, semmi említésre méltó, viszont a sonka remek. Gyönyörű a színe, pont megfelelő benne a zsírtartalom, egyetlen hiba van vele: túl vastagra szeletelték. Hajszálvékony szeletekből lett volna jó kétszeres réteg, és akkor tökéletes, így kicsit küzdős volt.

A comté sajt is zseniális összetevő volt, és ugyanúgy nem is spórolták ki, ahogy a sonkát sem. Az eset óta nagyon megkedveltem ezt a sajtfélét, kicsit az édeskés-ementális irány, mégis jó adag krémességet és sós ízeket megőrizve, félkemény kivitelben. Ideális szendvicsbe.

Ez így még csak egy jó alapanyagokból összerakott, csaknem kifogástalan szendvics lenne, amit bárki összeállíthat otthon. De a meglepetés nem ez, hanem az az összetevő, ami az egészet összekovácsolja egy élménnyé, a titkos plusz. A házi vinaigrette.

Az intenzív ízű öntet összetevőit nem sikerült megfejtenem, pedig nagyon akartam, mert zseniálisra sikerült. Mustár és borecet mindenképpen van benne, én meg mertem volna esküdni, hogy sóska is került bele, de pult mögött a francia emberke tagadott mosolyogva. De igaza is van, én is titkolóznék, emiatt eszik a vendég legközelebb is itt, ha erre jár. A többi miatt nem ismételnék én sem, de emiatt megérte a 950 forintos szendvics.

Szóval a hideg szendvicsek rajongóinak mindenképpen ajánlom a helyet egy próbára, de a jóféle francia alapanyagok beszerzéséhez is javasolt hely a Chez le francais. Még akkor is, ha nem veszik a fáradtságot, hogy magyarul szólítsanak meg.

Augusztus 14-én nyitnak, jelenleg zárva vannak.