update: a poszt megjelenése óta a hely emelt az árain
Komolyan meglepődtem. Erre nem számítottam, a fenébe is, még rendes fényképezőgépet sem vittem magammal Villányba, nem gondoltam posztolásra érdemes gasztroélményre. Pedig itt aztán volt:
Nem fogtam gyanút, amikor lesétáltam a Halasi pinceétterembe, még akkor sem, amikor az egyébként drága berendezést megláttam. Van ilyen. A vastag szalvéta tapintása volt az első nyom, hogy itt a minőséget bőven a beszerzési ár fölé pozicionálták a fontossági listán, aztán megláttam az étlapot. Mindenkinek egy-egy iPadet adtak, vaskos bőrborításban:
Zavarban voltam, ahogy az iPaden láttam a sokat ígérő ételfotókat, amik egy csúcsgasztronómiai szentélyt juttatták az eszembe, mellette az árakkal, amik egyáltalán nem.
Tormakrémleves lágy tojással, 890 forint:
Túrós csusza tepertővel, 1100 forint:
Ropogós lazacfilé tigrisrákkal, kapros vajmártással, zöldséges jázminrizzsel, 2800 forint:
Én előételnek kértem egy malackocsonyát ecetes uborkával, marinált lila hagymával, konfitált paradicsommal. Egyrészt azért, mert bátor választásnak gondoltam (legalább annyira, mint amilyen bátor a séf részéről betennie ezt az előételek közé), másrészt amit egyébként kértem volna, a pirított libamájas lencsekrémlevest már berendelte magának Évi. Így aztán kettőt kóstolhatok.
Az én előételem nagyon rendben volt, minden közönségesség nélkül sikerült bemutatni a disznóhús alternatív felhasználási módját. Mellé frissen sült kenyeret is kaptam, tökéletes, kívül vastagon roppanós, belül puha és meleg kísérő.
Még egyszer elnézést a képek minőségéért, erre nem voltam felkészülve.
Évi lencsekrém levese még nagyobb élmény volt, különösen a pirított libamáj darabkákkal. A falatok a szájban egy vékony, ellenálló, hártyaszerű külső burok mögé bújnak, aztán az első ráharapáskor eltűnik ez az ellenállás, és feltárul a libamáj puha, meleg belső tartalma. Kiegészítve a lencsekrémmel remek harmóniát hoznak létre.
Egyik asztaltársunk továbbra is maradt a libamáj vonalon, kikérve főételnek, rozé kacsamellel és almával, én azonban ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy halat egyek. Így aztán maradtam a rántott szürkeharcsafilénél petrezselymes burgonyapürével és majonézes káposztasalátával:
Az első falat után elkezdtem ragozni a harcsa szót. Harcsa, nagyon harcsa, elmondhatatlanul nagyon harcsa. Ezt az utolsó kategóriába tettem, a hal íze hihetetlen erősséggel robbant a számba, amit a saláta és a burgonya nagyon okosan csak kiegészített egy tökéletes összhanggá. Mostanra már biztos voltam benne, hogy az összes fogás minden alapanyagát a lehető és itt elérhető legmagasabb minőség elérése érdekében választották ki. Hogy bármit kérek, "elmondhatatlanul nagyon" szinten kapom.
Közben a velem szemben ülő Norbi elmorzsolt egy könnycseppet a pirított libamája és kacsamelle felett. Vagy csak a snidling hatása, nem tudom.
A desszert is tökéletes volt, már nem is vártam mást, a csokoládétorta pisztáciahabbal és forralt boros meggysorbet-vel nemcsak az ízek, hanem az állagok és a hőmérsékletek miatt is izgalmasra sikerült. A meleg süti, a hideg sorbet és a kettő között elhelyezkedő hab találkozása csak néhány másodpercig küzdelem, a hihetetlen erejű és mennyiségű csokoládé végül leteperi mindkettőt.
Nézzük az árakat: a libamájas lencsekrémleves 1190 forint volt, az én előételem is körülbelül ennyi, a főételem 1990, a desszert 1150 forint. Bőven 5000 forint alatt megvan egy három fogásos vacsora, mégpedig három olyan adaggal, amivel bőven jóllakunk, magas minőségben. Ja, és nem is említettem a ház borát, a Halasi pince idén debütáló sorozatát, amit decinként 200 forintért adtak (rozé vagy portugieser). Az alacsony áruk miatt félve kértem ki ezekből, de ez alaptalan volt, teljesen rendben voltak. Drágább bort viszont nem érdemes kérni, a decinként 1150 forintért kínált Halasi cuvée alig volt jobb.
Volt sajnos negatív tapasztalatom is: a legyek. Több is röpködött körülöttünk az asztalnál, az egyik beleesett az ásványvízbe is. A pincérek sűrű elnézések közepette az asztalunkhoz jöttek, és széttárták a karjukat: nem tudnak mit tenni. Valamit kellene, mert ha a konyhában ezt a minőséget tartják, nem szabad ezzel elrontani az egészet.
Itt én vagyok, harc közben, saját magam által fejlesztett, világító homlokkal:
A hely egyébként csak nemrég nyílt, én bízom benne, hogy tudják tartani a minőség mellett az árakat is. Mert ha ehhez hozzávesszük, hogy a szálláshelyünkön a bolti ár alatt kínálták a nagy villányi borászok palackjait, és hogy a kisvárosban szinte minden hétvégére jut valamilyen fesztivál, esemény, akkor Villány egy remek hétvégi gasztronómiai célpont lehet, amiért bőven megéri több mint 200 kilométert utazni Budapestről.
Egyébként a weboldalukon panorámafotókon be is lehet járni az éttermet, érdemes megnézni. Néhány fotó az oldalukról:
