Szombaton sokan hívtak fel, láttam-e Kárpule Ferencet a Csillag Születikben. A zsűri könnyezett - hallottam. Ferenc kiállt egy szál hegedűvel, és pontosan olyan hatást ért el, mint nálam 2010-ben, amikor először írtam róla itt az Egy nap a városban blogon. Nem lehet nem rá figyelni, ha zenél. Csodálkozva néztem azt az óránként ezernyi embert, aki elhalad mellette, és oda sem fordul. Hát most sok-sok ezernyi figyelte őt könnyes szemmel. A statisztikák szerint sok olyan is, aki elsétált mellette az elmúlt években.

Tudtam, hogy Ferenc szerepel a műsorban, hiszen megkérdezte a véleményemet róla korábban. Én azt tanácsoltam neki, hogy mindenképpen ugorjon bele, ebből rossz nem sülhet ki, olyan nyilvánosságot kap, amire most nagyon szüksége van.

Ferenc ugyanis már jó ideje küzd azért, hogy engedjék vissza az utcazenészeket az aluljárókba. Mint tudjuk, tavaly elrendelte a városvezetés, hogy az utcazenészek csak a felszínen zenélhessenek, helyszínenként változó napidíj fejében. Ezzel elvették az egyetlen dolgot, ami a többnyire lepukkant aluljáróinkat széppé tette, másrészt adminisztrációs és anyagi terhet róttak a zenészekre.

Csak hogy lehessen érteni: az aluljárók három ok miatt fontosak az utcazenésznek. Egyrészt nem nem esik rájuk semmilyen csapadék, hidegben még elviselhető a hőmérséklet, nem fagynak és esnek le egyenként az ujjak. Másrészt az akusztika is jobb, mint szabadtéren, harmadrészt pedig nagyon sok ember fordul meg ott. Képzeljünk el egy tölcsért, ahol alulról felfelé folyik a víz. A legszűkebb keresztmetszet az aluljáró, ez után a pont után az emberek szétszélednek, egy szál hegedű ebben a hirtelen megnőtt térben elveszik, megsemmisül, és persze a kalapba is kevés esik.

Ferenc sokáig és sokszor érvelt ezzel a közgyűlésen a városvezetés előtt, kifejtette a zenéhez és alkotásokhoz való jogát minden embernek, azoknak is, akiknek nincs pénzük a koncerttermekben hallgatni ugyanezt.

Kezdetben úgy tűnt készségesek, és Ferenc örömmel vállalta a tanácsadó és érdekképviselő szerepét, létrehozott egy közhasznú egyesületet, hogy összefogja a zenészi igénnyel játszó utcazenészeket. Sajnos ahogy teltek a hónapok, egyre inkább úgy tűnt, a városvezetés mégsem kíváncsi a véleményére. A törvény tehát láthatóan marad, az aluljárókat új státuszba akarják helyezni, amivel végképp kiszorulnak a zenészek. A több tízezer forintos csekkeket pedig könyörtelenül osztogatják, ha rajta kapják őket, hogy engedély nélkül elővették a hangszerüket.

Ekkor jött Ferencnek ez a lehetőség. Ha rá nézünk tehát, ne csak egy zenészt, hanem egy harcost is lássunk, egyrészt aki évek óta főállásban áll az aluljrókban egyenes gerinccel, noha komoly fenyegetéseket is kapva, és szó szerint a megélhetésért küzd, másrészt aki a budapesti utcazenészeket képviseli, próbálja képviselni. Megszokta már, hogy sokan nem figyelnek rá, de hálás azoknak, akik megismerik őt. Hát most még többen megismerték, a budapesti utcazenészek ügye pedig mindenki számára ismert lehet Ferenccel.