Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu
English

Egy nap a városban

Először a börtönt építsétek, a többi ráér

szucsadam 2012 február 24.
Címkék: kultúra városkép

A turai kastélyról szóló posztom után kaptam egy levelet Pest Megye Önkormányzatának Hivatalától, amiben felajánlották, nézzem meg a Pesti Megyeháza épületét egy vezetett túra keretében. Naná.

Már sokszor elhaladtam az épület mellett, amikor a Kossuth Lajos utca felől a Gerlóczy tér felé sétáltam, de sosem gondoltam az épületre úgy, mint Pest megye középpontjára. Pedig az, és már több száz éve irányítják innen Budapest udvartartásának ügyeit.

Az épület megszületésének történetét böngészve találkozhatunk néhány furcsasággal is. Először 1804-ben fogtak hozzá az építkezéshez, Hild János tervei alapján. A vármegye közgyűlése a nagynevű tervező munkájába nem szólt bele, szabad kezet kapott, egy kikötés volt csak: először a legszükségesebb épületek készüljenek el: a levéltár és a tömlöcök. Nem volt ugyanis már hova bezárni az újonnan bűnözőket.

Amikor ott jártam, a belső helyiségek közül először én is egy börtönszobát pillantottam meg, amit ma már inkább raktárként használnak, könyvek sorakoztak az egyik fal mellett. Ettől sem lett barátságosabb a helyiség a szememben: az egyetlen berendezés a föld szintje felett nem sokkal elhelyezett vaskarika, amihez a rabot kötözték. Korabeli állapotában nem volt ágy, vagy világítás, a rabot a falhoz rögzítették, rácsukták az ajtót, jó napot.

Az építkezés szervezése egyébként megbízói szinten nem volt kimondottan ideális. A vármegyének ugyanis a Helytartótanács engedélyét kellett kérni az épületre, és az ezzel összefüggő kifizetésekre. Ezt először 1804-ben tették meg, elküldve a terveket. Nem érkezett válasz. Ennek ellenére megindult az építkezés, nem lehetett várni. 1806-ban megsürgették a jóváhagyást, de ekkor sem kaptak semmilyen választ. 1808-ban ismét beadták a kérelmet, amire öt hónappal később meg is küldték az álláspontjukat. Ez pedig felért egy viccel: kifogásolták az épületre szánt költségeket, különösen, hogy az eredeti költségvetés idejétmúlt, így már biztosan magasabb lesz majd a végleges összeg. Mondják azok, akik négy évig ültek rajta, amíg válaszoltak. Egyébként mire ez a bírálat megérkezett, nagyjából kész volt a Vármegyeháza, úgyhogy nem sok lehetőség volt a kiadások lefaragására.

Így épült a középső épületrész, Hild János 1811-es haláláig. A Semmelweis utcára néző épületrészt aztán Hofrichter József tervezte, ez 1829 és 1832 között készült el. A Városház utcai rész pedig az 1838-as nagy árvíz után készült el mai állapotában ifj. Zitterbarth Mátyás tervei alapján, mivel az épület annyira tönkrement, hogy felújítani már nem volt értelme.

Az épület legfontosabb, egyben legszebb része a díszterem, ahol a mai napig tartanak üléseket hetente. Én tavaly egy koncerten is voltam itt, szóval nem hagyják kihasználatlanul a helyet. A csillárok a várbéli régi Országház díszterméből kerültek ide.

A rabtartás és ítélethozatal félelmetes hangulata egyébként több helyen is visszaköszön, itt például az egyik, parkolónak használt udvar látható, aminek egy ma már szerencsére nem gyakorolt funkciója volt. Itt mentek a kivégzések, 1848-ig akasztottak előszeretettel embereket:

Erre a helyiségre sem gondolnánk, hogy a kivégzésre váró rabok várakoztak benne, pedig:

Persze akkor még nem volt ez a sok díszes bútor benne. Az ajtón túl a szabályos nyolcszög alaprajzú rabkápolna található, itt hallgathatták meg az utolsó miséjüket az elítéltek. A többi rab, aki részt akart venni a szertartáson, az ablakokon keresztül nézhetett be.

Egyébként a helyiség volt fegyverraktár is, később a levéltári iratanyagot szállították ide, a galériás könyvespolc akkor került be. Ma már csak műkönyvek sorakoznak a polcokon, a helyiség minden funkcióját elvesztette.

Ez tehát Pest megye központja, amit három teljesen eltérő felfogású építész tervezett, más-más korban. Mégis olyan érzése van az embernek, hogy a különféle építészeti stílusok nem nyomják el egymást, a tervezők tiszteletben tartották az előzők munkáját, és ahhoz igazították a sajátjukat.

· 2 trackback