Oké, ez nyilvánvaló. Ha összezárunk több száz embert, akik korlátlanul ihatnak remek borokból, az elsöprő és általános józanság a legutolsó, amire számítunk. Ennek ellenére újra és újra megpróbáljuk, nekifutunk, hátha. Eltartott kisujjal kezdünk, metálhörgésekkel fejezzük be. Ismét megtapasztaltam ezt, a szombati Borjour Magnum rendezvényen, az ELTE Gömb aulájában.
Az idei rendezvény Magyarország legnagyobb beltéri borkóstolójává nőtte ki magát, ahol a belépődíj fejében korlátlan mennyiségű bort és ásványvizet lehet fogyasztani. Ez pedig mindenkinek vonzó, csak nem mindegy, miért. A legtöbben nem szeretik, ha a belépődíj után még számolgatniuk kell, miből mennyit, és azt ne, mert drága, ilyen vagyok én is. Vannak azonban olyanok is, akik all-you-can-eat felfogásban nyomják, és úgy érzik, muszáj minden forintra egy kortyot beküldeni, hogy pluszos legyen a napjuk. Szerencsére ők vannak kevesebben.
A rendezvény négytől fél tízig tartott, kilenc órakor már elkezdtek összepakolni a borászok, ezzel is megelőzve a last-man-standing effektust. Öt körül érkeztem a helyszínre, magamhoz vettem a kóstoló poharat, és belevetettem magam a tömegbe.
Amikor több mint 120 borász kóstoltat három emeleten, akkor nem árt valami stratégia. Én úgy terveztem, hogy a lehető legtöbb bort kóstolom meg kiköpéses technikával, így állítok fel egy rangsort az este hátralévő részére, hogy az utolsó órákban már csak a kedvenceimnek mutassam be a garatomat. Ez nem sznob játék, tisztán gyakorlati megfontolás vezetett. A tervemet keresztülhúzta két körülmény: az egyik, hogy a bejáratnál nem lehetett köpőcsészét bérelni. A másik, hogy a több száz ember közül senki nem gondolta úgy, hogy mellőzi a nyelést.
Így viszont leszűkülnek a lehetőségek, maximum 15-20 borral tudsz ismerkedni. Így aztán vaktában sétáltam, és a könnyű, gyümölcsös fehér - fajsúlyos fehér - rozé - vörös - édes fehér sorrendet figyelembe véve válogattam.
A fehérek közül a furmintok voltak a kedvenceim, Gróf Degenfeld 2009-ese például, vagy a Kardos Betsek, de szerettem a Válibor szürkebarátját is, sőt egy jó minőségű, "nemhipermarketes chilei" borokat áruló standon a William Cole sauvignon blanc-ja is remek találat volt. A vörösök közül Kovács Nimród kékfrankosa, a Gróf Buttler 2007-es Cuvée-je tetszett. Miután kellően felengedtem, Bősz Adrián szekszárdi kézműves borásznak is gratuláltam a vikingeket megszégyenítő nevéhez, ritka, hogy valaki születésekor egy ilyen erős márkanevet kapjon.
Egy ilyen esemény egyébként jó metszetet ad az aktuális magyar borpiacról is. Találkozhatunk új borászokkal, akik az adott kor trendjeit jól felismerik, és ennek akarnak megfelelni, miközben az öregek hatalmas tudással, változatlan módszerekkel készítik a megszokott boraikat. Értelemszerűen tehát érdemes az új arcokra figyelni, változatos és meglepő dolgokkal találkozhatunk. Az Evowine például egy új szereplő, ők könnyű és olcsó habzó rozéval is készültek, a palackokra pedig az újvilági borosüvegeken divatos címkéket tettek. Színes, állatfigurás, játékos motívumokat.
A pannonhalmi borvidékről is keveset hallunk, pedig ott is többen készülnek átvenni a stafétát, és országos hírnévre szert tenni. Deé János például ilyen: még csak 27 éves, és nagyon elhivatott. Használja az online lehetőségeket, hírleveleket gyárt, Twitter, Facebook, bevet minden csatornát. És a borai is izgalmasak.
Gyorsan elment a három és fél óra a rendezvényen, nyolc óra után már egyre több helyről hallottunk pohártörés hangját, de a legnagyobb nyertes az a férfi volt, aki a frissen vásárolt borosüvegjét vágta véletlenül a földhöz, őt egy hatalmas tapsviharral jutalmazták.
Eközben Viktor nevű ismerősöm, akivel összefutottam, megjegyezte: "tudod, vannak ezek a karantén-típus filmek, hogy összezárnak egy csomó embert, akik között valami kór terjed, és túl kell élniük. Na, ha itt lenne egy pestisjárvány, semmi nem változna, az emberek megvonnák a vállukat, és udvariasan megkérdeznék a borászt, tulajdonképpen mennyit volt hordóban az adott tétel."
Hát ez volt a Borjour Magnum, egy újabb sikeres kísérlet a tömeghangulat spontán változására. Én remekül éreztem magam, és ismét megerősítettek abban, hogy Magyarországon remek borok készülnek, csak tudni kell, merre keressük. Ezt a tudást pedig az ilyen helyeken lehet megszerezni.