Szerencsés helyzetben vagyunk, mert számtalan kulturális eseményen veszünk részt, Dórával mégis van egy közös kedvencünk: a Sun újévi koncertje. A nemrég az Oracle-be olvadt vállalat aktívan támogatta a hazai kultúrát. Ahogy az amerikai anyacég, úgy a hazai leány is képes volt elszakadni a szakmától és olyan rendezvényt szervezni, ami egyszerre hozza jobb helyzetbe a hazai komolyzenét és az informatikai szakmát is.

Na nem mintha a hangversenyt vezénylő Hollerung Gábornak, vagy a Budafoki Dohnányi Zenekarnak olyan sok támogatásra lenne szüksége, hiszen a saját területükön nagyon megérdemelten szupersztárok ők, akiknek hála olyan könnyen emészthetővé válik a komolyzene, mint egy tál zabkása. Ettől függetlenül a minőségi szórakoztatásnak minden segítség elkel, ahogy az informatikai szakma vezetőinek sem árt, ha elfelejtik néhány órára a merevlemezeket, és valami egészen máshogyan tökéletesre koncentrálnak.

Aztán a Sunt felvásárolta az eltérő vállalati kultúrát hirdető, és sokkal inkább a profitra koncentráló Oracle (valószínűleg ez utóbbi miatt ment végbe ebben a formában a tranzakció, és nem fordítva), az újévi koncertsorozat meg tíz év után véget ért: tavaly már nem volt semmi.

Panaszkodtam is a rendezvény kommunikációs partnerének, az LWp-s Benedikt Károlynak a hiányra, és persze nyilván nem emiatt, de idén újra megszervezték az év egyik legjobb eseményét. Sun nélkül. Szerencsére az amerikai cég mellett társproducerként az utóbbi években már beszállt a Symantec is, és a vállalat egy év gondolkozási idő után úgy döntött, hogy saját erőből, vagyis a Fujitsuval, a Symmetriával, a WSH-val, a Sysmannal, a Compliance Data Systems-szel közösen, újra belevág a nagy projektbe.

Szándékosan soroltam fel az összes céget. Régebben ugyanis divat volt, hogy egy sikeres vállalat mecénásként odaáll a kultúra mögé és támogatja azt, aminek hála számtalan nagy művészt és remek műalkotást ismerhettünk meg. Sőt, nélkülük utóbbiak nem is feltétlenül jöttek volna létre. Szóval ha valaki erre költ, akkor megérdemli a publicitást.

Na de vissza az eseményhez. A menetrend minden évben ugyanaz: kis pezsgőzés, aztán Hollerungék, megint kis pezsgő, megint némi Hollerung, majd állófogadás.

Koncentráljuk az előadásra, mert ez az, amit bárki megnézhet, hiszen a zenekar számtalan helyen fellép. Például most szombaton az Olasz Kultúrintézetben este fél nyolckor, de választék van bőven.

Szóval elég sok okból lehet a Budafoki Dohnányi Zenekart szeretni. Például mert olyan szépen játszanak, ahogy az a Müpa hibátlan akusztikájú terméhez illik. Mert ügyesen tartják a ritmust, de nemcsak a zenéét, hanem a nézőét is. Nem terhelnek agyon, azt és annyi ideig játsszák, amíg azt az átlagos közönség képes elviselni.

Ráadásul Hollerung olyat tud, amit kevés karmester: nemcsak remekül vezeti a zenekart, de ért a közönség nyelvén is, remek a humorérzéke és olyan sztorikkal köti át a tételeket, hogy garantáltan mindenki figyelmét felkelti. Én még csak az ő karmesterkedése alatt éltem azt át, hogy alig vártam az előre jelzett érdekességek felbukkanását.

Ráadásul jó a koncepció is: fajsúlyosabb tételeket váltanak könnyebb, ismertebb dallamokkal. Volt, amikor filmzenékkel, máskor állatokkal kapcsolatos művekkel szórakoztattak minket, az idei kínálat meg utazásra hívott a világ körül.

Voltak német, dél-amerikai, görög, brit és spanyol tételek olyan sztorikkal felvezetve, hogy a nézők alig bírták kivárni a tételek kezdését, miközben halálra röhögtük magunkat, amikor kiderült, hogy a japán tételnek például köze sincs Japánhoz, és kevés ismert spanyol zeneszerző híján a spanyol tétel is olyan, amilyennek azt Franciaországban elképzelik.

Ezeket hallgattuk meg:

Németország
Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok – nyitány

Dél-Amerika
Piazzolla – arr. Nagy László Adrián: Fuga y misterio & Libertango

Japán
John Williams: Egy gésa emlékiratai – Sayuri’s theme

Görögország
Vangelis: Tűzszekerek

Anglia
Elgar: Pomp and Circumstances March I.

Spanyolország
Chabrier: Espagna

Amerika
Bernstein: Candide-nyitány

Kína
Tan Dun: Symphony 1997 (Heaven Earth Mankind) Song of Peace

Arab világ
Nielsen: Aladdin-szvit – Negro Dance

Afrika
Fanshawe: African Sanctus

Oroszország
Gliere: Matrózok tánca

Olaszország
Simkó-Várnagy Mihály: Godmother (improvizációk Nino Rota Il Padrino témájára)

Magyarország
Dohnányi: Szimfonikus percek – finale

Az egyik legszórakoztatóbb a keresztanya néven futó keresztapa-improvizáció volt loopolással, de kétórás előadás közel minden pillanatát élveztük, és nem volt olyan, hogy unottan fészkelődtünk volna a székünkben.

Éppen ezért a Budafoki Dohnányi Zenekart nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek.