English

Egy nap a városban

Egy budapesti játszótér felemelkedése

szucsadam 2012 január 07.
Címkék: városkép

Számtalanszor hangsúlyoztuk már a blogon, hogy Budapest fantasztikus hely, de mi is kellünk ahhoz, hogy az értékei felszínre kerüljenek. Mindig örültem az olyan történeteknek, amikor egy lakóközösség összefogott, hogy jobbá tegyenek valamit. Nem vártak máshonnan segítséget, és nem csak beszéltek arról, mivel lenne jobb, szerethetőbb a környezetük, hanem tettek valamit.

Ilyen szempontból is példaértékű az a kezdeményezés, amit A Sárkányos Játszótér felemelkedése című blogban kísérhetünk figyelemmel. Zuglóban, a Rákos patak mellett Krisztián 2009-ben talált rá az enyészetnek induló játszótérre, és az az ötlete támadt, hogy a saját gyerekeinek visszahozza az életbe Sárkányost.

Először maga esett neki a méteres gaznak, aztán más is csatlakozott. Nem sokkal később már 13 család fogott neki a munkának, dobta össze a pénzt, hogy szép és biztonságos legyen a játszótér. Megjavították a hintát, levakarták a graffitiket, padokat telepítettek, szemeteskukát tettek ki, kaput hegesztettek. Az önkormányzat is segített, elvitték a rendrakáskor keletkezett szemetet. Idén nyáron már készre jelentették a helyet, de nem álltak meg. Legutóbb utat is építettek, a bicikliútról ugyanis csak egy sártenger vitt fel a játszótérhez - összedobták a több százezer forintot, és lekövezték az utat.

Innen gratulálunk a sárkányos játszótér felemelkedéséhez, reméljük minél több ilyen önszerveződő csoport kezdi szebbé varázsolni Budapestet.