English

Egy nap a városban

Süti, nem süti

Magyarósi Csaba 2011 december 02.
Címkék: budapest étel gasztro

Megmondom őszintén, teszek én a kekszre. A keksz unalmas, száraz izé, amit egy rendes nagymama ledarál, rumba áztat, csokival kever, és a masszát addig pumpálja, amíg tisztességes sütemény nem kerekedik belőle.

Egészen tegnap délig bármilyen helyzetben vállaltam ezt a megállapítást, és ha összetalálkoztam egy kekszmániással, addig aláztam, amíg el nem szégyellte magát, és csoki után nem nyúlt.

Aztán ellátogattunk Ádámmal a Jókai utca 13-ban található La Delizia kekszmanufaktúrába, és minden megváltozott. Azóta rajongok a kekszekért. Lehet alázni.

A helyről tudni kell, hogy családi vállalkozás, leginkább emiatt látogattunk el hozzájuk, amikor hívtak. Az ötletgazda és tulajdonos, Oczella Éva idén januárban találta ki férjével a kekszmanufaktúrát, amikor épp hazafele tartottak egy síelésről.

Ették a kekszeket, amiket Éva itthon készített, és annyira ízlett nekik, hogy úgy döntöttek, ebből fognak megélni. Szakítottak korábbi életükkel, feladták állásukat, a biztos megélhetést egy alapvetően romantikus ötlet kedvéért, és öt hónappal ezelőtt megnyitották a helyet.

Odabent ezt találjátok:

Valami mesés. Mindenféle kekszek egymás hegyén-hátán, amikről már akkor tudod, hogy finomak, amikor még bele sem kóstoltál a kínálatba. Vannak olasz, hazai és német receptjeik, házilekvárral készült kekszek, csokis kekszek, chilis kekszek, fahéjas kekszek, kókuszos kekszek, mindenféle kekszek.

Végigkóstoltuk a kínálat nagy részét, mondom a kedvenceimet. Ott van például a szerecsen csókja, ami egy macaronszerűség, és ami olyan dózisban juttatja a szervezetbe a csokoládét, hogy garantált a túladagolás. A beleszitált mandula már csak a bónusz.

Aztán ott a kandírozott narancsos keksz, amiben olyan tisztán lehet érezni a jó minőségű alapanyagokat, hogy ha nem mondják el, mit raktak bele, akkor is simán elsorolod a bevásárlólistát. Teához mostantól csak ilyet ennék.

Vagy a kókuszos-áfonyás keksz! Vajas linzerszerű alap fanyar áfonyával, csipetnyi kókusszal!

De vannak linzerek, házi lekváros csodák, ott a csupa csokis csokivánság, az izgalmas, egymás után három-négy jól elkülöníthető ízzel támadó tökmagos-chilis tallér, vagy a házi apró süti eperlekvárral, aminek olyan könnyű a tésztája, hogy a szádba rakva azonnal atomjaira hullik, és csak a lekvár marad a nyelved hegyén.

Evés közben ittunk némi forró csokit, megkóstoltuk a szuper almás, fahéjas tejes tiramisut, és a Maximilian Brandy-vel ízesített somlóit.

Megmondom őszintén, kiválóan éreztük magunkat. Nemcsak azért, mert végre értelmet nyert számomra a keksz. Vagy mert ettünk egy jót. Nekem elsősorban a La Delizia üzenete tetszett.

Amikor gyerek voltam, a nagymamám folyton sütött valamit. A szüleim generációjának már kevésbé jutott erre ideje, nálunk meg már fel sem merül egy jófajta kekszezés, süteményezés. Amikor a konyhában vagyunk, steakekkel, tintahalakkal, jófajta zsíros húsokkal varázsolunk, pedig egy jó házi kekszek megvan a helye és a szerepe. Csak a szokás olyan régen kiveszett már a hazai háztartásokból, hogy én például azt hittem, a keksz csak rossz lehet.

Pedig amit a La Deliziában kóstoltam, azt mind örömmel adnám a gyerekeimnek a hétvégi ebéd után, vagy tolnám oda a vendégek orra elé egy esti összejövetelen. Mi már nyilvánvalóan nem fogunk nekiállni sütni, nem úgy nőttünk fel, nincs hozzá érzékünk, viszont jó tudni, hogy van egy hely, ahol megteszik helyettünk. Nem is drágán: harminc darab süti kijön kábé egy ezresből, annyit meg már nem ciki kirakni a tányérra, annyira már előételekkel, kísérőkkel vendégséget lehet szervezni. Nevetséges összeg.

Én biztos, hogy mostantól rendszeres vevő leszek náluk, mert az ilyen helyeken keresztül vissza tudok csempészni valamit az életembe abból, ami a rohanással, az újdonságokkal, a Facebokkal, meg a többivel kiveszni látszik. Kis hagyomány, olcsón, jó minőségben.

Sok olyan hely kéne, mint a La Delizia.

· 2 trackback

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu