Ha nem találnád, elmondom. Amikor az Akácfa utcában elérsz a "fogsor javítás" feliratig, és látod a házfalon, hogy "Halkan élünk", akkor tudhatod csak biztosan, hogy itt bizony sem fogpótlás, sem diszkrét csend nem lesz. Tehát, mondom még egyszer, cégér:

És a felirat a lebombázott, omladozó házon, a gyenge utcai világításban, golyóütötte nyomokkal megspékelve a falon:

Ez állandó helyszín, aki erre jár, muszáj befordulnia az ajtón. Én is így tettem barátaimmal. A barátaim alatt ezen a napon két éjszakai élet terén műértő újságírót kell érteni, egy nálam idősebb férfi, és egy nálam fiatalabb hölgy, füléig tekert sállal. Fázott.

Besétálunk, a fázás örömére valami gyümölcspárlatot kértünk. Az autóban, a rádióban hallottam, hogy hideg ellen az nem segít, sőt kifejezetten árt. Aki fázik, annak szerencsére fogalma sincs a modern tudományos kísérletekről, így bátran hagyja, hogy továbbra is jól essen neki. Így tettünk mi is.

A bárszékre ülve, egy fehér fallal szemben foglaltunk helyet. De lehet, hogy sárga volt, esetleg zöld. Kapásból elmeséltem pulttársaimnak, vagy ezredszer már, hogy mennyire szeretem a Fogasházhoz hasonló alkotóműhelyeket, ahol egy bérházban művészek laknak és dolgoznak, alul egy romkocsma működik, koncert, előadások, kiállítás, filmklub és hasonló kulturális nyalánkságokat szerveznek. Természetesen elmeséltem, szintén ezredszer, a kedvenc színházi élményemet, ami a Fogasházban volt.

Postásnak öltöztettek be, elmondták, hogy meg kell keresni egy elveszett csomagot, majd az eligazítókba küldtek. A recepciós lány igazi Esti Kornél-figura volt, akivel később is találkoztam, de akárhányszor néztem rá, mindig más arcát mutatta. Itt színészként osztotta az instrukciókat, máskor egy fürdőben láttam bikiniben, szaxofonnal a nyakában játszani. Ültem a lakásában is, az ágyán, pedig soha egyetlen szót nem váltottunk egymással, legalábbis magánjellegűt semmit. A lakásában például ott sem volt. Különös dolgok ezek.

Vissza a színdarabhoz: postásként aztán bekopogtattam a lakásokba, ahol színészek vártak rám, és adták elő a saját szerepüket, ami természetesen mindig aszerint változott, én mit reagáltam. Fel kellett göngyölíteni a rejtélyt, és hihetetlen izgalmas meglepetések vártak rám, amiben az egész ház és egy hatalmas stáb segédkezett. Igazi budapesti darab volt, romos, lelkes, imádnivaló.

Miután ezt elmeséltem, szusszantam egyet, majd rögtön a nőket hoztam fel témának. Eléggé benne voltunk már az éjszakában, így egyikünk sem gondolkozott különösen sokat, ha érvelni kellett. A női nem kollektív tudatának természetét pedig különös módon egészen másként közelítettük meg mind a hárman. Ebben még nem lenne semmi különös, de míg a tőlem jobbra ülő Ferenc védelmébe vette, a tőlem balra ülő Flóra egyre válogatottabb nyelvi eszköztárral kelt ki saját neme ellen. Én közben elkezdtem a telefonomat bámulni, aztán véletlenül elindítottam a kamera appot, ami az előlapi kamerára volt kapcsolva. Megláttam magam a vörös fényben, egy különös szemüvegben, amit még sohasem láttam, amint épp nagyon furcsán nevetek. Zavaromban exponáltam is. A képet a fiók mélyén őrzöm.

Ez tehát a Fogasház, ahol délután színház, kiállítás vagy akár bolhapiac lehet, este koncert, éjszaka pedig az alkohol és a beszélgetés és a fényképezés és a nevetés.

A posztot Esti Kornél támogatta.