English

Egy nap a városban

Tapsoljunk együtt jövő csütörtökön!

szucsadam 2011 augusztus 23.

A blogon nem egyszer keltünk ki a szemetelés ellen Budapesten. Legutóbb a felújított Kiskörúton eldobált csomagolópapírok miatt akadt ki Csaba, és ti is megerősítettetek minket már sokszor, hogy a kézlecsapás intézményét talán vissza kellene hozni.

Csaba és én úgy döntöttünk, felhívjuk a figyelmet a problémára. Úgy, hogy közben remekül szórakozunk. Meg is mutatom, mire gondoltunk:


Ez a flashmob egy franciaországi plázában készült, a résztvevők egy előre megbeszélt időpontban várták, hogy a palackot ottfelejtse a szervező a kuka mellett. Ezután sétálgattak, beszélgettek. Úgy tettek, mintha tényleg bevásárolni mentek volna oda. Amikor megtörtént a kulcsmomentum - egy arra járó lehajolt, és kidobta a szemetet -, mindenki elkezdett tapsolni, a hang pedig orkánszerűen nőtt, ahogy mindenki becsatlakozott. Aztán, mint a flashmobok esetében mindig, a résztvevők egyszerre fordultak el az eseménytől, és sétáltak tovább ugyanúgy, mintha mi sem történt volna. A tökéletes meglepetés egy embernek, a videó miatt pedig nagyon sokan társították a szemét felszedését egy katartikus állapothoz.

Ugyanezt a katarzist szeretnénk elérni egy budapesti szemét kidobásának esetében is.

Ezért aztán mi is megszervezzük Budapesten, a Széll Kálmán téren (Moszkva tér), 2011. szeptember elsején, jövő csütörtökön, 18:00 órától ugyanezt a mutatványt. Itt:


Nagyobb térképre váltás

Az esemény pedig e körül a kuka körül zajlik majd:

18:00 órakor gyülekező a tér melletti füves placcnál, a szobor körül, itt:

Piros pólóban leszek, meg remélem, azért már megismertek minket Csabával, plusz remélhetőleg elég sokan leszünk, hogy feltűnjünk a játék kezdetéig.

Miután eligazítottunk mindenkit, és megkapjátok a feladatot, merre lófráljatok pontosan, a célkuka mellett felejtek egy petpalackot. Ti közben sétáltok a környéken, leültök beszélgetni, megnézitek a könyvárust, hot-dogot esztek, a korlátnál álltok. Az a fontos, hogy természetes legyen a viselkedésetek, ne tűnjön fel, hogy egymáshoz tartozunk, és a palack kukába vándorlására várunk.

A teret és az arra sétálókat kamerákkal vesszük. Amint valaki (egy nem beavatott arra járó) felemeli a flakont, és kidobja, őrült tapsolásba kezdünk. Fél percig tapsolunk, aztán hirtelen hátat fordítunk, és elsétálunk haza, vagy ahová jólesik. Az összehangolt akció olyan gyorsan ér véget, mint ahogy elkezdődött.

Nagyon fontos: ezt a játékot nagyon könnyű elrontani, elég egy ember, aki tudja, mi folyik itt, viccesnek érzi, ha odamegy, és kidobja a szemetet. Ne tegye ezt senki, mert ezt már utána nem lehet megismételni a flashmobot. Nagyon sok embernek esne szarul egy ilyen húzás. A másik, hogy mindenki hozzon magával vizet, mert nem tudni, meddig tart, amíg valaki felemeli más szemetét a Moszkva téren. Reménykedünk a legjobbakban.

Az eseménynek létrehoztunk egy Facebook-oldalt is, itt jelöljétek be, ha jöttök. Minél többen jöttök, annál nagyobbat szól majd a taps, annál hangosabban fejezzük ki tetszésünket Budapest önszervező szemétmentesítése mellett.

Hajrá. Oszzátok meg ismerősökkel, barátokkal az üzenetet, lájkoljátok minél többen ezt a posztot, gyertek minél többen jövő csütörtökön.

süti beállítások módosítása