English

Egy nap a városban

A tökéletes mediterrán vacsora Budapesten

Magyarósi Csaba 2011 augusztus 17.
Címkék: étel étterem

A közönséges makréla (Scomber scombrus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a sügéralakúak (Perciformes) rendjéhez, ezen belül a makrélafélék (Scombridae) családjához tartozó faja.

(Wikipedia)

Gyerekkoromban a szüleimmel minden nyáron elutaztunk Horvátországba egy hétre. Poreč mellett volt a kemping, felvertük a sátrat, kipakoltuk az autóból a konzervet, aztán egy hétig csak napoztunk, bicikliztünk meg kirándultunk a környéken - ennek lassan 15 éve.

Csóró Kelet-Európaiként általában azt ettük, amit otthonról hoztunk, szombat esténként viszont óriási fesztivál volt a kempingben, amikor a nyársakra malacokat húztak, a hatalmas üstökben meg tengeri halászlé forrt. Ezek voltak a drága fogások. Kicsivel arrébb, grillen készültek a ćevapčići-k és a nagy kedvenceim, a halak. Fogalmam sincs, milyen fajtájú halról volt szó, de a napok óta tartó konzervezés után felüdülés volt minden friss fogás, főleg, amivel ilyen kiválóan el lehetett szórakozni. Miután ugyanis megettem a grillezett halat, nekiálltam a maradéknak: kipattintottam a fehérre sült szemet a helyéről, aztán szétlegóztam a fejét, hogy megnézzem, mi van benne.

Nem volt benne semmi érdekes.

Ezzel együtt minden évben remekül elszórakoztam a vacsorával és a szétbaromlással.

Eltelt másfél évtized, és néhány dolog megváltozott. Nem járok már kempingbe, nem eszem konzervet és nem trancsírozom szét az elém rakott ex-élőlényeket, de egy jó grillezett halnak ugyanúgy megörülök, mint annak idején.

Kár, hogy ilyet alig kapsz Budapesten.

Mázli, hogy azért akad, ahol igen.

A Gerlóczy faszénen sült makrélájáról már annyit hallottam, hogy egy idő után kötelezőnek tűnt a hely felkeresése. Ilyenkor két választásod van: vagy akkorának érzed a nyomást, hogy inkább passzolod a vacsorát, vagy engedsz a csábításnak, és ellátogatsz a helyre. A horvát élményeket felelevenítve inkább az utóbbi mellett döntöttünk.

Miután leültünk az asztalhoz és megrendeltük a sajttálat meg a bort, felpattantam a helyemről és felkerestem a halat készítő fickót. Nem volt nehéz, ott ácsorog az étterem szélén, látványchef, csak oda kell szólni neki, és már mesél is a halakról. Tökéletesen beszél magyarul, de érezni az akcentusán, hogy nem magyar. Fél percen kiderül, hogy Marcónak hívják és Horvátországban született. Tökéletes!

Elbeszélgetünk az ételekről, arról, hogy milyen apróságokon múlik a végeredmény, hogy az olívaolaj, meg a fűszerek, meg a fokhagyma, a sütés ideje, az Isztria, a citrom.

Mire visszatértem az asztalomhoz, már meg is érkezett a sajtválogatás, igényes, ízléses, hozzáértéssel összeállított tányér, egy meleg nyári este ennél egyszerűen nincs jobb indítás (esetleg lezárás):

A lényeg persze a makréla volt. Dóra eredetileg még mást akart enni, de amikor megérezte a Marco felől egyfolytában érkező illatot, lecsapott a halra, így ugyanazt ettük, bár én Marco javaslatára salátakörettel, míg Dóra krumplipürével:

A keservit neki! Valami döbbenetesen jó volt a Makréla. Sok helyen próbálkoztam már hallal a nyáron, legutóbb a Borssó mandulás olajban konfitált vajhalát ettem, ami persze hibátlan volt a maga letisztult értelmében, de a Gerlóczy makrélája más: ez erős, ez fűszeres, brutálisan, mégis könnyedén fokhagymás, ez üt, ebben ott van minden íz, a tenger, az épp kikötött halász friss zsákmányának végtelenül laza, de mégis hibátlan elkészítése, mindenféle manír nélkül.

EZ EGY ZSENIÁLIS MEDITERRÁN HAL.

Budapesten.

Levezetésnek ettünk még Caraibe-i csokoládé mousse-t mangó szósszal, ami kellően keserű és meglepő volt ahhoz, hogy méltó lezárása legyen a vacsorának:

Aztán elindultunk hazafelé, maximálisan jóllakottan, remek ízekkel a szánkban, a Konyári Loliense alkoholtartalmával a vérünkben.

Kiváló vacsora volt.
 

süti beállítások módosítása