English

Egy nap a városban

Bekerült a legmenőbb Budapest a városfejlesztési koncepciók közé

szucsadam 2011 május 05.

Biztosan emlékeztek a Budapest lehet a legmenőbb város a térségben című posztra, amiben a SzeBu városfejlesztési koncepcióját karoltuk fel, és továbbítottuk nektek a saját olvasatunkban. Azóta megtörtént az, amit blogokkal kapcsolatban ritkán tapasztalhatunk, és amivel az Egy nap a városban készítése során mégis rendszeresen találkozunk: az itt megírt vélemények futótűzként terjednek, és néhány nap múlva végigfut valamennyi médián a posztunk. Ez pedig csak nagyon kis részben köszönhető a mi személyünknek, sokkal fontosabb erő az, hogy ennyien olvastok minket, és remek párbeszédek alakulnak ki a blogon, valamint hogy ki meritek nyilvánítani a tetszéseteket.

Ennek az erőnek köszönhető, hogy az évek óta létező koncepciót megpillanthattuk a tévében, több rádióadásban foglalkoztak a témával (Csaba is meghívott vendég volt az egyik műsorban). Ahogy egyre többen támogatnak egy elképzelést, teljesen természetes módon jelennek meg az ellenzők is, a Tabánban élők aláírást gyűjtenek az elképzelések szerint ott kialakított vigalmi negyed ellen, mert a csendes, parkos városrész megszűnne szerintük. Erre a SzeBu is válaszolt: a Tabánnak csak egy kis részét érintené a föld alá kerülő pincék építése, a 174 ezer négyzetméteres parkterület 1 százaléka lenne építési terület, és egyébként sem egy Montmartre-ot képzeltek el. Mindez egy teljesen egészséges párbeszéd, a budapestiek vitatják meg a jövő Budapestjét, és nem a megkérdezésünk nélkül döntenek, ami megint csak jó.

A legfrissebb és egyben legörömtelibb hírünk pedig az - ami miatt ez a poszt megszületett, mert a saját vállunkat nemigen szokásunk veregetni cél nélkül -, az egyik olvasónk, Balázs levele. Ezt írta nekünk:

Miután elolvastam Budapest lehet a legmenőbb város a térségben című blogbejegyzésetek, úgy döntöttem elküldöm a főpolgármesternek is, hogy milyen helyen is élnék szívesen. Nagy meglepetésemre, most megérkezett a válasz levelemre, amit ezennel továbbítok.

A terv tehát bekerült a budapesti városfejlesztési koncepciók közé, az ezeket felügyelő bizottságról korábban írtam, az ezzel összefüggő, Finta József vezette munkacsoportban Makovecz Imre mellett még körülbelül 14 neves építész kapott helyet. Ez nem jelenti azt, hogy a terv meg is valósul egyszer, azt viszont igen, hogy egy sokaknak tetsző, az Egy nap a városban blogon 11 ezer facebookos lájkot kapott koncepciót nem söpörnek a szőnyeg alá, hanem igenis foglalkoznak vele, mint Budapest lehetséges jövőbeni arcával. És ennek örülni kell.

A SzeBu facebookos csoportjához csatlakozva egyébként folyamatában lehet olvasni az eseményekről.

· 2 trackback
süti beállítások módosítása