English

Egy nap a városban

Összegyűltek Budapesten a mesemondók

szucsadam 2011 március 16.
Címkék: fesztivál

Tudjátok, vannak azok a fesztiválok, amikkel csak akkor ismerkedünk meg, amikor már megnőttek, sok ember tapossa egymás sarkát rajta, és az öreg rókák a sarokban egy fröccs mellett mesélnek arról, milyen is volt a kezdetekben, amikor még mindenki egymás kezét fogta. Na, ez is egy ilyen fesztivál lesz néhány év múlva.

A facebookos oldalunkon már a hétvégén posztoltam képeket az I. Holnemvolt Mesemondó Fesztiválról, akik lemaradtak erről, röviden: a kétnapos eseményre a világ minden tájáról hívtak profi mesemondókat. Tone Bolstad Flode Norvégiából, Birgit Lehner Ausztriából, Angela Davis az Egyesült Államokból, César "El Wayqui" Villegas Peruból, Csernik Szende Erdélyből és Zalka Csenge Virág hazai indulóként libbent a színpadra, a mesemondók reggeltől estig, kisebb szünetekkel egymást váltották.

Szerintem velem együtt sokan vannak, akik nem ismertek egy hivatásos mesemondót sem, és akik rögtön az "ebből meg lehet-e élni" kérdés ugrana be a fejébe. Noha a mesélők mindegyike járja a világot, hogy pénzt keressen, ezen a fesztiválon egyik mesélő sem kért tiszteletdíjat, a perui Wayqui ráadásul 22 órát utazott Magyarországra, hogy segítsen beindítani az első ilyen budapesti eseményt.

És hogy eloszlassam a leggyakoribb tévhitet: ezek a mesék nem gyerekeknek szólnak. Annyiban igen, hogy mindannyian gyerekek vagyunk, akik felnőttként viselkedünk (valaki egész profin csinálja), de a történetek és az azokban rejlő tanulságok mélyebbek annál, mint amit egy kis ember be tudna fogadni.

Ebben a mennyiségben pedig még egy felnőttnek is nehéz, két nap alatt teljesen eltelünk a norvég sagákkal, a görög mitológia és az orosz népmesék keveredésével, a székely lábakra húzott bábokkal, New Orleans és az elveszett városok ízeivel. De ez kellemes telítődés, olyan, amit ritkán érzünk egyébként.

Röviden bemutatom a fellépőket: Flode, Norvégia egyik első mesemondója egy igazi vikingként lép színpadra, történeteiben keveredik az álom és a valóság, az apokrif szövegek, görög mitológiák és norvég mesék. Birgit Lehner citerával kíséri a meséit, tetőtől talpig pirosban, általában roma és szintó történeteket vesz alapul, úgy, hogy maga nem született bele egy ilyen közösségbe sem. Csak beleszeretett a meséikbe.

Flode és Birgit:

A perui Wayqui történeteit még eredeti, spanyol nyelven is lehet élvezni, szinte zenévé állnak össze a mondatok.

12 éve mesél, egy Peruba érkező francia mesemondó indította el ezen az úton, korábban színész volt. Mesterien keveri össze a humort a mély mondanivalóval, mindezt úgy, hogy ott érezzük magunkat Dél-Amerikában.

Angela őserővel lép színpadra, igazi istennőként tölti meg a teret. Annyira feszíti az erő, olyan hévvel mesél, hogy sokszor nem is tudja megvárni a tolmács fordítását, átszellemül, és magával ragad mindenkit. Ott lebeg felettünk egy méterrel, orkánszerű energiákat mozgósítva meg.

Szende azokat a meséket és azt a nyelvezetet hozta el közénk, amibe a most Kossuth-díjat kapott Berecz András is beleszeretett, annyira, hogy saját nyelvévé tette. Mint ahogy Wayqui, ő is meztelen (csóré) lábbal lép színpadra, és egyetlen másodperc alatt megeleveníti a székely világot. Hatalmas bőröndökkel érkezik, egy-egy mese egy-egy köbméter kellék, amikkel beteríti a színpadot, és ahogy beül ezek közepére, mintha otthon mesélne. Szereplőit lábaira húzza - merthogy lábbábos is - , a közönséget beöltözteti, játszatja, nevetteti. Valahogy így:

Szendét három éve, Kapolcson láttam meg először, ahogy ott ült a főben a híd mellett, a vásár oldalában, és egy csapat gyereknek mondta a mesét, ölében egy fazékkal. Ahogy akkor leültem a fűbe a gyerekek közé, már nemigen akartam felkelni onnan, a többieknek kellett elrángatniuk. Akkor még nem tudtam, ki ő, most láttam azóta először, és az egész fesztivál hangulatát jellemzi, hogy rögtön odamentem hozzá, hogy "na, végre megtaláltalak".

És ez a fesztivál azért is  volt rendkívüli, mert a most felsorolt mesemondókkal közvetlen, baráti kapcsolatot alakíthattunk ki. Wayqui miközben arról mesélt nekem, hogy a színpadon sokszor utat tör magának egy másik történet, amit csak egyszer hallott, és nem is azzal készült, banánchipsszel kínálgatott minket. "A mese olyan, mint az ember, az eszenciája ugyanaz, de mindennap más és más", mondta egy szünetben a mesemondó, aki még a prostituáltaknál is ősibb mesterséget folytat saját szavai szerint.

Az egyik fő szervező és mesemondó Csengéről kiderült, hogy egy középiskolába jártunk, így azonnal megvolt a közös téma. Az este további nem várt pontjain Angela a keblére ölelt, Wayqui külön mesét mondott el nekem, máskor meg azon vette észre magam, hogy a mesemondók pihenőszobájában fekszem egy szivacson, és Szendével meg a többiekkel beszélgetek. Vasárnap, búcsúzáskor elérhetőséget cseréltem a mesélőkkel, és azóta is megtaláltuk egymást chaten. Egy nagy baráti közösség alakult tehát ki, a mesék összehozták az embereket, és ezt jó volt látni és átélni.

Magukból a mesékből a fent embeddelt videókon kívül nem tudok sokat átadni, azt mindenki hallgassa meg maga. Remélhetőleg egy év múlva újra megtehetitek, a második Holnemvolton.