English

Egy nap a városban

Reggie Watts még mobilkamerás felvételről is beszarás

szucsadam 2010 november 30.
Címkék: koncert

Tegnap a Trafóban tartott előadást Reggie Watts, és noha végigültem a performanszt, még mindig tanácstalan vagyok. Nem tudom meghatározni, min is vettem részt pontosan. Ezt lehetett olvasni róla a beharangozóban:

Performansz , koncert, stand-up comedy, dadaista beat-boksz, abszurd humor, társadalomkritika, tornádó a színpadon, szóló élő struktúrákra, opera-beat-boksz-folyam. Bobby McFerrin és Sacha Baron Cohen keveréke.

Egyenként ismerem a fogalmakat - ha meg mégsem, akkor rákeresek, nem ez a gond -, ráadásul Bobby McFerrin koncerten is jártam korábban, de ezt így együtt nehéz volt elképzelni. Talán ha darabokra szedjük, mi történt:

De így sem áll össze. Lássuk, mi történt. Az előadó még meg sem jelent a színpadon, már nevetett a közönség: Watts illedelmesen megvárta, míg elcsendesedett a nézőtér, és a függöny mögött elkezdett járkálni, egy kicsit balra, egy kicsit jobbra, de olyan ritmussal, ami már magában vicces volt. Aztán kijött a színpadra, melegen üdvözölte Sydneyt, és elkezdett beszélni a magyar közösségről, Budapestről, ahonnan állítólag ide érkezett.

Ha mindehhez hozzávesszük Watts óriási mikrofonfejét, mozgását és a teljesen váratlan elmélkedését az őt világító reflektorokról vagy a magyarok robotiparban elkövetett óriási tetteiről, érthető, hogy öt perc alatt mindenki sírt a nevetéstől.

Például, ha egy dal után váratlanul elhangzik tőle ez: "65 years ago a robot landed into the river near Budapest. It was excitement, because hungarians love robots... it's a robot-loving society. As you all know, Hungary makes the 85 percent of robots worldwide", nem bír senki a széken maradni. Nem tudom miért, de nem lehet.

Koncertnek nem lehet nevezni az előadást, mert Watts ideje nagy részében nem a zenével foglalkozott, amikor meg mégis, akkor is a bohóckodás folytatásaként.

Így hát nem is akarom összefoglalni Reggie Watts munkájának lényegét, inkább idézem mások hasonlatait, hátha összeáll a fejekben valami: Bobby McFerrin és Sacha Baron Cohen elképesztő keveréke, a hangzások Dalija, John Cage és T.S. Eliot szerelemgyermeke, a komédia Jimi Hendrixe, kafkai, shakespeare-i jelenség.

Ha meg nem áll össze, felejtsétek el a skatulyákat, egyszer nézzétek meg élőben, Csodálatos.

Szeretted volna tudni előre, hogy Reggie Watts koncertre megyek? Csatlakozz a facebookos csoporthoz, hogy megtudd, hová készülünk, és értesülj a legfontosabb bejegyzésekről.

süti beállítások módosítása