A tegnapi nap sejtésem szerint egy kozmikus álomnap volt, az összes ismerősöm arról számolt be, hogy ólomnehezek a szempillái, és létezni sincs elég ereje. A kozmikus álomnapokról nekünk nem szólnak, lévén hogy a bolygónk eléggé külteleknek számít a galaxisban, meg amúgy is eléggé apatikusak vagyunk, nem foglalkozunk mi az ilyesmikkel.

Egy ilyen nap szigorú menetrendet felállítani majdhogynem behajthatatlan. Tehát amikor mi elhatároztuk Csabával, hogy hétre elmegyünk a Szépművészetibe a Freywille ékszerbemutatóra, majd megtekintjük a Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című kiállítást, kilencre már a galériás negyedben leszünk, hogy a Műgyűjtők éjszakáján az összes galériát végigjárjuk, és még találkozzunk is valakivel, hogy egy interjút lenyomjunk, magasra tettük a lécet.

A Freywille előadására csak kíváncsiságból mentünk el, és ha egy szokványos ékszerbemutató lett volna, meg sem említem. De az egészen profi, művészi igénnyel készített architekturális vetítés részesei lehettünk, mielőtt az táncosok, lábukat az égbe emelgetve megindultak a kifutón. Azt mondanám, szürreális élmény volt, de a kiállítás miatt talán a szecessziós lesz a megfelelő szó.

Én a modellek tökéletesen lágy, vízszerű mozgásában gyönyörködtem, az ékszereket ebből a szögből kevésbé láttam:

A bemutató után a Louis Vuitton és/vagy hamis Louis Vuitton táskás lányok szinte egytől egyig elhagyták a termet, a kemény mag pedig elkezdett sorban állni a Klimt-kiállításra, mi azonban negyed óra egyhelyben állás után tudtuk, hogy erre érdemes inkább később visszajönni.

Átrobogva a Falk Miksa utcába csalódottan vettük észre, hogy az autókat nem paterolták ki, hogy a helyükre forralt boros standokat, pokrócokat és foteleket tegyenek, így néhány galériába kukkantás után az estét a tokaji borozóban folytattuk. Innen azonban gyorsan kizavartak minket, a telt ház ellenére a Budapesten található mini Csehország kilenckor bezárt.

A galériákat járva Csabával az alkalomhoz illően a művészet értékének meghatározhatatlanságáról, az alkotások árának befolyásolhatóságáról és hasonlókról beszéltünk, közben benéztünk néhány helyre, de úgy tűnt, a pörgésnek lassan vége, hoha éjfélig tartanak nyitva a helyek.

Egy alkalommal horrorfilmzenére néztem, ahogy papírt vág a művész úr.

Aztán persze ha itt járunk, kötelező program eltévedni a Pintér Antikban, ezt most ellenőrzött körülmények között bemutatom, hogyan kell, ne csinálja senki utánam:

Gyorsan eljutottunk az utca végébe, ez a Műgyűjtők éjszakája korántsem volt olyan izgalmas, mint a jobb időben, tavasszal vagy kora ősszel megtartott galériás programok. Azért az álmosságtól zsibongó fejjel az alvás után talán ez volt a létező második legjobb tevékenység 2010. október 28-ára, úgy gondolom.