Barakonyi Szabolcs Szembesítés című kiállítása a Műcsarnokban összesen hat portréból áll. A romagyilkosságok túlélői szerepelnek a fotókon, volt, aki maga is golyót kapott, akadt, aki családtagját vesztette el. Szabolcs Munk Veronikával, az Index újságírójával közösen kereste fel idén tavasszal az áldozatokat, a vállalkozásból egy remek riportsorozat, meg ez az ingyenesen látogatható kiállítás született.

A képek elsőre már-már pofátlanul egyszerűnek tűnnek: az áldozatok beálltak a kamera elé, Szabolcs meg látszólag különösebb rendezőelv nélkül lenyomta az exponálógombot. Ez az első benyomás, aztán ahogy elkezdjük nézni a fotókat, a pózok, közhelyek nélküli portrékat, a festményszerű alakok mintha megelevenednének, kilépnének a képből, és elkezdenének mesélni arról, hogy mi történt velük.

Barakonyi Szabolcsot több mint öt éve ismerem, dolgoztam is vele néhányszor, láttam, hogyan tudott bármilyen környezetben bizalmas légkört teremteni, ami egy fotóriporter esetében legalább olyan fontos, mint a megfelelő szög megtalálása. Ez a kiállítás pont emiatt lett nagyszerű: megteremtődött az a fajta intimitás fotós és témája között, ami a 150 évvel ezelőtt készült, hosszú expozíciós idővel járó képek készítésekor volt csak jellemző, és amiről Walter Benjamin már a múlt század közepén azt gondolta, hogy örökre elveszett.

Pedig nem: ezeken a képeken végre arcot és mélységet, állandóságot kapnak azok az emberek, akik eddig csak a helyszínelések kellékei voltak, előttünk állnak, szembenéznek velünk, és nem állítanak semmit azon kívül, hogy elvesztettek valamit. A biztonságérzetet, gyermeket, aki épp óvodai beszoktatáson volt, vagy a nagy szerelmet, aki 38 év alatt egyszer volt táppénzen, és még arany pecsétgyűrűt is kapott munkájáért.

Szabolcs képei és Munk Veronika cikksorozatból készült rövid leírásai felrázzák azokat is, akik eddig csak legyintettek az eseménysorozatra, mondván, hogy szomorú történet, de az áldozatok bizonyára tettek valamit azért, hogy célkeresztbe kerültek.

Holott semmit: nem az enyingi bandát végezték ki közvetlenül a késelés után, szép, kerek életeknek vetettek véget, bármelyikünk szolgáltatott már annyi okot egy kivégzésre, mint az áldozatok. És éppen ettől lesz ez egy remek kiállítás: a képek egyszerűsége miatt mindenki azzal küzd meg, amit magával hozott, és mindenki azokkal az előítéletekkel számol le, amik belülről fakadnak. A Szembesítés saját magunkkal szembesít olyan egyszerű nyelven, hogy azt bárki megérti.