English

Egy nap a városban

A legellentmondásosabb hely Budapesten

szucsadam 2010 július 28.
Címkék: piac

Kevés ellentmondásosabb helyet ismerek az Ecseri piacnál. Meg is mondom, miért.

Kezdjük a turistafüzetekkel: a Boráros téren rendszeresen találkozni mindenféle nemzetiségű, hátizsákos fazonnal, akik egy gyanúsan kisméretű térképet nyomkodnak az orrunk alá, és azt hajtogatják: market. A náluk lévő térképen, annak is az alsó részén a Boráros tér is éppenhogy rajta van, a térkép hátulján viszont a nagyon ajánlott helyek között említik az Ecseri régiségpiacot.

Hogy ajánlott, azt elismerem. Hogy kinek és mire, az már más kérdés.

Az Ecseri piac fogalom. Itt megállt az idő. Kis szerencsével ugyanazokat a tárgyakat megpillanthatjuk, mint öt-tíz évvel ezelőtt, és nem kizárt, hogy ott voltak azok már jóval korábban is. Amit itt nem kapni, az nem is létezik, és ezt szinte mindenki látni akarja, aki Budapestre jön. Néhány példa azoknak, akik még nem jártak itt: lovagi páncél, lószobor, faláb, Freisz Gyula jogosítványa és magánlevelezése, komplett autók szétszerelve, beolajozva, és valamennyi háború komplett harci öltözetei.

Íme egy másik ellentmondás: szombaton a piac zsúfolásig van emberekkel, miközben hétköznap kong az ürességtől a hely. Az árusok akkor is ott vannak ugyan (bár nem annyian, inkább csak a helyiek), de vevő nemigen akad. Tegyük hozzá gyorsan, hogy vásárló szombaton se igen akad a látogatók között.

Az a tipikus ecseri piaci árus, aki ott sincs. Sokszor ott ül egy ember a kirakott holmik mellett, de ha segítséget kérsz, meglepődik, elkezd kurjongatni, hogy nem látta-e valaki a Józsit, és ha nem, nem tudja-e valaki, mennyire tartja ezt a vázát. Amit egyébként ne nagyon emelgessünk, a származási helyet illetően szintén Józsit kérdezzük, ő jobban tudja.

Az árusok egyébként nem rohannak le, el vannak foglalva egymással. Látszik, érezhető, hallható, hogy saját nyelvük van, az Ecserin árulni külön szakma. És mint ilyen, ennek is megvannak a szabályai.

Először is minden, amit árulsz, ritkaság, és pofátlanul drágán kell kínálni. Ezen a ponton lehetetlenné is válik, hogy bármit írjak az árakról, aki nincs tisztában azzal, hogy mit akar és mennyiért, könnyen elveszik itt. Egy porcelánmacskáért háromezret kértek, egy cimbalomért 120-at. És ezekből kötelező alkudni. Ha tényleg kell.

Itt nincs udvariasság a vevővel, könnyen ránkmordulhatnak, és hallottam már egyenesen "menj te az anyádba" kedveskedést is egy érdeklődővel szemben, aki láthatóan élvezte a cukkolást, és tovább érdeklődött, hogy az eredeti kínai vázát miért Európában készítették.

A kereskedők egymásnak is konkurenciát jelentenek, és nemcsak a hasonló kínálat miatt, hanem szombaton nyitáskor a hozzáértők a lomizók holmijait nézik át, és alkudnak a talált tárgyakra. Sokszor értékes dolgokat vásárolnak rendkívül olcsón. Természetesen a hozzáértő külsősöknek - a vásárlóknak - is van ilyenkor esélyük kincset találni, de ehhez gyakorlat kell, meg persze szerencse.

Aki tehát vásárolni akar az Ecserin, az mindenképpen alapos tudással és szakértelemmel vágjon neki, vegye észre a hamisítványokat, és legyen képes elválasztani az értéket a szeméttől. A többieknek ott van az élmény, a légkör, ami miatt én is többször kilátogattam már a piacra, és ha csak egy 50 forintos könyvvel (vagy mint egy földrajztanár barátom, egy számára igen értékes, napi árfolyamon 20 forintos, 1930-as atlasszal) távozom. És nem vagyok egyedül - a kijáratnál szinte mindenki úgy jön ki, ahogy bement. Hogy miből marad fenn a piac, elképzelni sem tudom. Én mindenestre szeretem ezt a helyet, az eladókat, akik nem adnak el (inkább vesznek), a vásárlókat, akik nem vásárolnak, a csupa ritkaság kacatokat, a szokásos társadalmi szokások felborulását, a térképen nem jelölt látnivalókat.